A VDSZ szerint elbukott a gyakorlati vizsgán az új Mt.
Az új munka törvénykönyve módosítását szorgalmazza a vegyipari szakszervezet, mert a jogszabály elbukott a gyakorlati vizsgán - állítja a VDSZ.
Kusza, számos ponton értelmezhetetlen, a régi és az új szabályozás keveredik az új munka törvénykönyvében (Mt.), amelyre egyelőre még kialakult jogértelmezési gyakorlat sincs - állapítja meg közleményében a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége.
A VDSZ listát készített azokról a pontokról, amelyeket a szervezet szakértői szerint sürgősen módosítani kell, mert a bevezetése óta eltelt időszakban egyértelműen kiderült, hátrányos, sőt teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat. Az ágazat a módosító javaslattal erősíti az MSZOSZ-nél is készülő összegzést, amelyet több szakszervezet közös követeléseként terjesztenek majd az Állandó Konzultációs Fórum elé, szeptember 4-én.
A vegyipari érdekvédelem azonnali változtatást javasol egyebek mellett az új Mt. okozta bércsökkenés, a távolléti díj és a műszakpótlék kérdésében. Székely Tamás, a VDSZ elnöke képtelenségnek tartja, hogy a rosszul előkészített, szakmaiatlan törvény hibáinak súlyos következményeit a munkavállalók viseljék. A szakszervezet működésének és tevékenységének csorbítása, a tisztségviselők mozgásterének szűkítése olyan tétel, amely egyértelműen az érdekvédelmi munka lejáratását szolgálja. A hatályos szabályozás szerint ugyanis a tisztségviselők a bértárgyalások és a kollektív szerződések megkötésének időszakában is csak a konzultáció időtartamára mentesülnek a munkavégzés alól, így a korábbinál jóval kevesebb idő jut egyéb érdemi érdekvédelmi munkára, s ez egyértelműen a minőség rovására mehet.
Aggályosnak tartja a szakszervezet a próbaidő 6 hónapra való emelését is, valamint a felmondásokkal kapcsolatos korlátlan munkáltatói szabadságot. Székely különösen felháborítónak tartja a 3 év alatti gyerekes anyák elbocsátásával kapcsolatos korlátlan munkaadói jogosítványt.. A szakszervezeti vezető szerint a munkahelyre visszatérő kismamáknak legalább a gyerek 6 éves koráig biztosítani kellene, hogy részmunkaidőben dolgozhassanak.
Székely felhívja a figyelmet a megszakítás nélküli munkarendben dolgozókat érintő egységes műszakpótlék bevezetésére is, amely miatt havonta ezrekkel csökkenhet az érintett munkavállalók fizetése. Az elnök szerint törvényi szinten kell különbséget tenni azon munkavállalók között, akik csak hétfőtől péntekig dolgoznak két vagy három műszakban, és azok között, akik szombat, vasárnap, valamint munkaszüneti napokon is kötelesek műszakba menni.
A VDSZ első embere komoly problémának tartja egyebek mellett, hogy még legalább egy évig eltarthat, mire kialakul a jogértelmezési gyakorlat, amely legalább némi reményt adhat az új Mt. kuszaságainak értelmezésében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?