kapubanner for mobile

A Vegyépszer hazahozta Líbiából a munkatársait

Az utolsó magyar munkatársait is hazahozta Líbiából a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. hétfőn - közölte Németh Imre, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. külföldi projektekért felelős vezérigazgató-helyettese kedden az MTI kérdésére.

A csoport alkalmazottai és az alvállalkozók azon a 80 milliárd forint értékű infrastruktúra-beruházás előkészítésén dolgoztak, amit 2010 márciusában nyert el a Vegyépszer.

A vezérigazgató-helyettes közlése szerint a tervezés fázisán dolgozott az a 16 magyar, akiket hazahoztak. Az utolsó 9 ember hétfőn érkezett Magyarországra. A magyar munkatársak fele a Vegyépszer csoport alkalmazottja, a többi alvállalkozó.

A tavaly márciusban elnyert üzlet egyébként évtizedek óta a legnagyobb külföldi vállalkozása a magyar építőiparnak. Németh Imre a további lehetőségekről annyit mondott: "reméljük, hogy a munkát mielőbb folytatni tudjuk. Most olyan nagy a bizonytalanság Líbiában, hogy csak reménykedhetünk a projekt folytatásában."

A cég honlapján olvasható korábbi közlemény szerint a Vegyépszer az észak-líbiai Az-Zawya város közműveinek kiépítésére kapott megbízást. Ennek részeként 600 kilométernyi csatornahálózatot és 450 kilométer vízvezetéket fektetnének le, 600 ezer négyzetméter járdát készítenének el, az útépítésekhez 600 ezer tonna aszfaltot használnának fel, és csaknem 400 kilométer hosszan kiépítenék a város közvilágítását is.

A munkát a 2010 márciusában hatályba lépett szerződés alapján 40 hónap alatt kellene elvégezni. A tervek szerint az irányítók és a gépkezelők a Vegyépszer alkalmazottai lennének, összesen 100-120 magyar dolgozna a csúcsidőszakban a beruházáson. A megbízó újabb megrendeléseket is kilátásba helyezett, amelyek révén a munkák volumene másfél-kétszeresére is nőhet - közölte korábban a Vegyépszer.

A Vegyépszer fővállalkozóként végzi a megbízást, és a korábbi közlés szerint Magyarországról több alvállalkozót szeretne bevonni a projektbe.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk