kapubanner for mobile

A világ egyik leggazdagabbja lett a 20. század vállalkozója

Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója nyerte el "A 20. század vállalkozója" címet. A szervező, az Ernst and Young tanácsadó cég csütörtökön Stockholmban már át is adta a díjat a svéd üzletembernek, akit a világ egyik leggazdagabb személyeként tartanak számon.

A díj odaítéléséről szóló hírt az Ernst And Young egyik szóvivője is megerősítette az AP hírügynökségnek.

Mint arról a Menedzsment Fórum korábban beszámolt, a 78 éves menedzsert még tavasszala világ legggazdagabb emberének kiáltotta ki a svéd Veckans Affarer című üzleti hetilap. Az újság szerint Kamprad személyes vagyona 400 milliárd svéd koronára (53 milliárd dollárra) tehető, s ezzel maga mögé utasítja az eddig listavezetőnek tartott Bill Gates-t.

A hír megjelenése után azonban az Ikea közleményt adott ki: eszerint a lista hibás adatok alapján készült. A legutóbbi Forbes lista szerint továbbra is Bill Gates a leggazdagabb 46,6 milliárd dolláros vagyonával, s őt követi az omahai bölcsként emlegetett, tőzsdeguru Warren Buffett 42,9 milliárd dollárral. Itt a rangsorban Kamprad még a 13. helyet foglalta el 18,5 milliárd dollárral.

A svéd üzletember, aki hatalmas vagyona ellenére visszafogott életstílusáról és egyszerű öltözködéséről ismert, két éve bejelentette: cégét három fiára bízza a jövőben, a "hatalomátadás" pontos időpontját azonban nem nevezte meg. Mint az Origo Üzleti Negyed korábban megírta: az üzletember jelenleg Svájcban él, és már nem vesz részt az IKEA napi irányításában.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek