kapubanner for mobile

A világ pilótáinak 2,5 százaléka nő

Továbbra is a férfiak uralják a pilóta-szakmát, derül egy felmérés most közzétett adataiból. A kereskedelmi pilótáknak csupán 2,5 százaléka nő, írja az Aero International című német repülősmagazin, miután egyenként adatokat kért a világ légitársaságaitól. A kutatás részletes anyaga a folyóirat szeptemberi számában jelenik meg, de néhány információt már most nyilvánosságra hoztak. Például azt, hogy az utóbbi években enyhén nőtt a női pilóták száma.

Heidi Gallant, a Német Női Pilóták Egyesületének elnöke szerint a repülőgép vezetésez ma már nincs szükség nagy fizikai teherbírásra, ez a szakma sokkal inkább és megfelelő személyiséget, nagy intelligenciát igényel. Ez pedig egyáltalán nem indokolja, hogy a pilóták között csak elvétve legyenek nők. Németországban egyébként a világátlagnál valamivel jobb a helyzet, hiszen a pilóták 3,1 százaléka nő.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek