A víz közelsége növeli a dolgozók kreativitását
A természetes vizek közelében elhelyezkedő munkahelyeken dolgozók az átlagnál sokkal hatékonyabbak, nagyobb a kreativitásuk és jóval motiváltabbak is - állítja egy nemrégiben megjelent skót tanulmány.
A Glasgow Caledonian University által kétezer skóciai munkavállaló bevonásával készített kutatás kimutatta, hogy a folyók, kikötők vagy a csatornák közelében épült irodákban a dolgozók sokkal kreatívabb munkaerőnek bizonyulnak, mint a szárazföld belsejében lévők.
A kutatók úgy vélik, nagy valószínűséggel a természetes élővíz van olyan pozitív hatással a dolgozókra, ami a munkájukban is megmutatkozik. Dr Cynthia McVey, a Glasgow Caledonian University pszichológusa a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a víz közelsége jótékony hatással van az emberi pszichére, emiatt az ott élők és dolgozók általános közérzete javul és az élővíz közelsége megnöveli a kreativitás iránti fogékonyságot is, ami egyértelműen emeli a munkahelyi teljesítményt.
A tanulmány szerint azok a dolgozók, akik irodájukból rálátnak valamilyen vízre, azok sokkal kevésbé érzik magukat bezártnak a munkahelyükön. A pszichológusnő szerint elmondható továbbá, hogy az ilyen emberek sokkal elégedettebbek a munkájukkal és - mivel a víz megnyugtatja és kiegyensúlyozottabbá teszi az ott élőket - jóval hatékonyabbak a feladataik elvégzésekor is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?