kapubanner for mobile

A Zalahús felszámolását kérik a hitelezők

Hitelezői felszámolási kérelmet adtak be a Zalahús Rt. ellen, közben egyre több munkavállaló távozik a vállalattól rendkívüli felmondással, az elmaradt bérkifizetések miatt - írja a Népszabadság.  A kétmilliárd forintos tartozást felhalmozó cég vezérigazgatója, Fekete László a lapnak elmondta. A cégbíróság már értesítette a vállalatot a felszámolási kérelmekről, de ettől függetlenül is a Zalahús Rt. mindent megtesz, hogy minél előbb kifizethessék a tartozásokat. Idén március elején a 72 százalékos részesedést birtokló Farkas Imre eladta tulajdonát az ingatlanhasznosító Re-N Kft.-nek, amely a Gibrela Ltd. Nevű off-shore cég tulajdonában van. A vevő ugyan kinyilvánította szándékát a Zalahús Rt. talpra állításáról, a cég azonban válságos állapotban maradt: a dolgozók többsége még a januári bérét sem kapta meg. A távozások után további elbocsátásokra lehet számítani. A múlt hónap elején még 600 fő dolgozott a vállalatnál, ebből elküldtek 84 embert, a múlt péntekig pedig kétszázan rendkívüli felmondással távoztak az elmaradó bérek miatt. A Népszabadság információi szerint a Zalahús Rt. mintegy 250 alkalmazottat tart meg.[origo]Korábban:Újabb leépítés a Zalahús Rt.-nélTitokzatos cégé a Zalahús Rt. többsége        
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek