Adatfeldolgozók sztrájkja: reménytelen a megállapodás?
Már több mint egy hete sztrájkolnak a tervezett leépítések ellen tiltakozva az adatfeldolgozók, de nem sikerül megállapodásra jutni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) sztrájkbizottsága több lehetőséget is felajánlott a megállapodás érdekében, de érdemi konszenzusos ajánlatot nem kapott.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) és a szakminisztérium illetékesei december 4-én egyeztető tárgyalást tartottak. A sztrájkbizottság ez alapján úgy látja, hogy a szaktárca a Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatal Róna utcai központi géptermében már több mint egy hete tartó sztrájk ügyében nem kíván megállapodni. Bárdos Judit, a sztrájkbizottság főtitkára közölte: a múlt héten több lehetőséget is felajánlottak az ésszerű megállapodás érdekében, de érdemi konszenzusos ajánlatot nem kaptak. A bizottság álláspontja szerint a történtek azt bizonyítják, hogy a munkáltató nem hajlandó a realitás talaján álló kompromisszumra, e helyett közönnyel szemléli az eseményeket. Bárdos Judit úgy véli, az egyeztetéseket is csak azért folytatják, mert ezt jogszabályok a sztrájk idejére kötelezően előírják.
A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (KANYH) budapesti, Róna utcai központi géptermében múlt hétfő este kezdődött a sztrájk, amivel a tervezett 50 százalékos létszámleépítés ellen tiltakozik a 16 köztisztviselő, váltott műszakban. A sztrájk ideje alatt a gépterem dolgozói ugyan leülnek a számítógépek mellé, de a beérkező adatokat nem frissítik.
A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (KANYH) budapesti, Róna utcai központi géptermében múlt hétfő este kezdődött a sztrájk, amivel a tervezett 50 százalékos létszámleépítés ellen tiltakozik a 16 köztisztviselő, váltott műszakban. A sztrájk ideje alatt a gépterem dolgozói ugyan leülnek a számítógépek mellé, de a beérkező adatokat nem frissítik.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?