Agysejtpusztulást okoz a rossz főnök

A dzsungel királyai, vagyis az ember legközelebbi rokonai, a főemlősök ugyanolyan technikákat alkalmaztak a túlélésre, mint amilyeneket mi az irodánkban, a munkahelyünkön vetünk be. Erre a megállapításra jutott a National Geographic News-nak nyilatkozó Richard Conniff, aki számos díjat nyert már újságíróként.

Conniff most könyvet írt, melynek címe: „Emberszabású az iroda sarkában: megérteni a bennünk rejtőző munkahelyi vadállatot". A kötetben Conniff az emberi viselkedést egy primatológus, vagyis egy főemlősökkel foglalkozó szakember szemével vizsgálja.

Konfliktus és együttműködés

A szerző szerint az emberi jelenségek közül a konfliktus és az együttműködés egyaránt szerepet játszik a kudarcok elszenvedésében és a sikerek elérésében, akárcsak a főemlősöknél.

Conniff úgy véli, hogy jóllehet az agresszió lehet hatékony, azért a „kedves fickók" többnyire nem az utolsó helyen végeznek a küzdelemben. „Gyilkos vagy együttműködő majom-e az ember?" – teszi fel a kérdést. A főemlősök és az emberek alapvetően társas lények szerinte. Általában azt hisszük, hogy „gyilkos majmok" vagyunk, ez rögződik az emberek nagy részének agyában, de valójában a legfontosabb tulajdonságunk a kooperáció – vélekedik Conniff.

„A konfliktus és az agresszió a normális főemlősökre jellemző magatartás, nincs bennük semmi rossz" – jegyezte meg Conniff az NG News-nak. Ám a legtöbb ember azt gondolja, hogy az állatvilág tele van konfliktussal, és szinte csak abból áll. Conniff szerint viszont a konfliktus fontos, de csak korlátozott „társadalmi" szerep jut neki.

5 százalék agresszió, 20 százalék simogatás

„Még a brutálisnak tartott csimpánzok is csupán napjaik 5 százalékát töltik veszekedéssel, míg 15-20 százalékot egymás ápolására, vakargatására fordítanak" – mondja. Ugyanakkor az agresszió mégiscsak sokkal nagyobb teret kap gondolkodásunkban – ennek oka az, hogy a ritkább, de drámaibb eseményekre jobban kiterjed az emberi figyelem.

„Az agresszióra azért figyelünk az irodában, mert a munkahelyi túlélésünk függ tőle" – vallja Conniff. Ugyanakkor az emberek kedvesek egymáshoz, udvariasak, ami rendkívül fontos a munkahelyi sikerhez.

Franz de Waal, a Georgia állambeli Emory Egyetemen működő Yerkes Nemzeti Főemlőskutató Központ szakértője szerint a főemlősök világában – akárcsak az emberi munkahelyeken – a kapcsolati hálózatok kulcsfontosságúak. A csimpánzok világában nem érhet el senki sem „magas posztot", ha nincsenek barátai, akik segítik.

Szívességek és ravaszkodások

A csimpánzok viselkedése ismerős lehet néhány üzletembernek: az állatok szívességeket tesznek egymásnak, megosztják az erőforrásokat, sőt, néha ravaszkodnak is. A csimpánzok például megpróbálják felbontani azokat a szövetségeket, amelyek ellenük irányulhatnak – magyarázta de Waal. Ha például a fő riválisuk valakivel együtt üldögél, megkísérlik szétzavarni őket. Ugyanolyan technikákat alkalmaznak tehát, amilyet az emberek, akik esetleg tudatában sincsenek annak, hogy az állatvilágban is gyakorlott módszerekkel élnek.

Ugyanakkor sem az állatvilág, sem az emberi munkahelyek nem mentesek az „alfa-hímektől", a „vezérürüktől". A vezérhímek általában agresszívak. De igaz ez másokra is, hiszen de Waal szerint a főemlősök és az emberek egyaránt szeretik mutogatni erejüket. A csimpánzok például fákat döngetnek, az emberek pedig a magatartásukkal próbálják megfélemlíteni vetélytársaikat, illetve azokat, akiket annak képzelnek.

Conniff szerint is csomó olyan rossz főnök van, aki a puszta agresszióra alapozza az irányítást. Ez rövid távon működni látszik, hosszabb távon viszont a költségek hatalmasak. A rossz főnökök megnyerik a csatákat, de elvesztik a háborút – mondja.

A rossz főnök beosztottjainál elhalnak az agysejtek

Azoknál az alkalmazottaknál, akiket a főnökük sanyargat, megfigyelték, hogy magas vérnyomás, emelkedett stressz-szint lép fel, sőt, bizonyos agysejtek el is halnak az állandó egzecíroztatás közben. Így tehát a terrorizált alkalmazottakról számos rossz főnök joggal gondolhatja, hogy „elhalt az agyuk".

Az sem sikeres taktika, ha valaki magányos farkasként próbál a „dzsungelben" túlélésre játszani – vélekedik a könyvszerző. Az igazság az, hogy az emberek emocionálisan és fizikailag is kötődnek ahhoz, hogy társadalomban, közösségben éljenek. Inkább egy csoport tagjai vagyunk, mint egyedi individuumok – legalábbis Conniff így gondolja ezt.

A közösségek dinamikája a munkahelyeken és a főemlősök világában szintén hasonló: természetes és mindenki számára hasznos hierarchia szokott kialakulni, ahol a csoport tagjai jól ismerik és elfogadják azt a szerepet, amelyet be kell tölteniük.

A csimpánzok is megalázkodnak szükség esetén

Így például Conniff szerint a csimpánzoknál megfigyelték, hogy ha egy alfahím közelébe kerülnek, önkéntelenül is megpróbálják összehúzni magukat, „csökkentik testméretüket". Megpróbálnak olyan kicsinek látszani, amilyennek csak lehet. Sőt, megalázkodásra is hajlamosak ilyenkor.

Az emberek azt gondolják, hogy ők nem csinálnak ilyesmit, de ez nem igaz. Mindenki ezt teszi közülünk is – vélekedik a könyvíró. Persze ez nem mindig ugyanúgy nyilvánul meg, mint a csimpánzoknál: az emberek hirtelen visszahúzódóbbak, csöndesebbek, „kisebbek" lesznek főnökük jelenlétében, arckifejezésük, hangszínük is megváltozik ilyenkor.

Miközben a főnökök kevesebbet nevetnek, a beosztottak gyakrabban teszik ezt, méghozzá azért, hogy tetszést arassanak a többiek előtt, s főleg azért, mert aggódnak, hogy egyébként nem eléggé tetszetősek…

De Waal szerint a főemlősök hierarchikus szervezetei olyan erőforrások elosztását szabályozzák, mint a hímek esetében a szex, a nőstények esetében pedig a táplálék. A cerkófmajmoknál például megfigyelték, hogy a fákon való elhelyezkedésük, az, hogy melyik példány fér hozzá a legjobb, a legszebb gyümölcsökhöz, az egyes majmok „rangjától" függ. Természetesen aki magasabb „rangú", az kapja a legszebb bogyókat, akárcsak az embereknél, akik a munkahelyeken tesznek meg mindent a lehető legjobb pozíciókért.