Akár hárommilliós támogatást is kaphatnak az önfoglalkoztató munkanélküliek
Több olyan jogszabály is módosul február 17-én, amely a foglalkoztatás javítását célozza. Például azok a munkanélküliek, akik vállalják önmaguk foglalkoztatását, akár három millió forint tőkejuttatást is kaphatnak - az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
A képzési támogatás abban az esetben adható, ha a képzést a munkaügyi központ ajánlotta fel, vagy az abban történő részvétellel a képzés megkezdése előtt egyetértett - eddig lényegében ez a szabály vonatkozott a képzési támogatásra.
A szociális és munkaügyi miniszter módosított rendelete megtartotta ezt az előírást, de sokkal részletesebb annál. Így a képzési támogatásba beszámít a keresetpótló juttatás, a keresetkiegészítés, a képzés költsége, valamint az ahhoz kapcsolódó szállás-, élelmezés-, és utazás díja. Keresetpótló támogatás csak olyan képzéshez társulhat, amelynek az időtartama eléri a heti húsz órát.
Eddig az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatások körébe egyedül a közhasznú munkavégzés - közhasznú szervezet keretében történő - támogatása tartozott. Február 17-étől jelentősen kibővül a támogatott kör: ide tartoznak azok, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tartott nyílván és vállalják, hogy önmaguk foglalkoztatását egyéni vállalkozóként, gazdasági társaság tagjaként, vagy pedig őstermelőként oldják meg.
Az ilyen - vállalkozó szellemű - munkanélküli három millió forintig terjedő tőkejuttatást kaphat, ami lehet akár vissza nem térítendő pénz is. Feltétel a húsz százalék önerő, illetve ha visszatérítendő támogatásként kapja az illető a tőkejuttatást, akkor a vagyoni biztosíték is. A másik támogatás a minimálbér összegéig terjedő juttatás, amely legfeljebb hat hónapig adható.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?