kapubanner for mobile

Aláírásgyűjtés az egészségügyért: 600 milliárd hiányzik

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Március elsején Emberi konzultáció címmel aláírásgyűjtést indított a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) annak érdekében, hogy az egészségügy nemzeti üggyé váljon Magyarországon.

A Napihoz eljuttatott felhívásuk szerint a ReSzaSz elkötelezett partnere lenne a mindenkori kormánynak egy élhető, fenntartható egészségügy kialakításában. A magyar egészségügy napról napra romló állapotának minden területét felsorolva kiemelik:

Magyarország kifejezetten rosszul teljesít fontos egészségügyi mutatókban, aminek legfőbb oka az évtizedek óta fennálló forráshiány.

Mint írják, Magyarország nemcsak az Európai Unió, hanem még a visegrádi négyek átlagához képest is igen keveset fordít GDP arányosan az államilag finanszírozott egészségügyre: a V4-eknél a GDP 2-3 százalékával költünk kevesebbet, a magyar egészségügyi ellátórendszerből éves szinten legalább 600 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a jelen helyzeten érdemben javítani lehessen.

Az egészségügy helyreállítása egyre sürgetőbb, ezért a ReSzaSz március 1-jével Emberi konzultációt, s ennek keretében lakossági aláírásgyűjtő akciót kezdeményez.


Napi.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek