kapubanner for mobile

Alaptalanul félnek a tesztektől az álláskeresők

Az új állást keresőknek ma már gyakran két-három lépcsőben is bizonyítani kell rátermettségüket az adott munkára, ennek során pedig a legváltozatosabb próbatételeken esnek át. Az alkalmasság felmérésének munkáltatók által kedvelt eszköze a teszt, amelytől viszont a munkavállalók többsége megretten, derül ki a Népszabadság cikkéből.

Az alkalmasság felmérése korántsem merül ki a szóbeli elbeszélgetés eseményében, legtöbbször előkerülnek a számos vállalat által előszeretettel alkalmazott tesztek. Bűvös, megfoghatatlan eszköz - retten meg minden munkavállaló. Pedig csupán az ismeretlenség és a tájékozatlanság miatt válik rémisztő mumussá a papír-ceruza alapú vizsgáztatás. Egészséges esetben a tanácsadó azért kíváncsi a dolgozó teszteredményeire, hogy megerősítését vagy cáfolatát kapja a korábbi, személyes interjún meghozott szakvéleménynek.

A tesztek pedig lényege éppen abban rejlik, hogy készülni rájuk nem igazán lehet. Sokszor ugyanis nem csak egyetlen jó válasz vagy megoldás létezik, mivel a tanácsadó az egyéniségre, a dolgozó egyedi vonásaira szeretne fényt deríteni. A munkavállaló tehát feloldozást nyer rettegései alól, félelme helyett bátorsága és önvállalása az, ami sikerre vezeti.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek