kapubanner for mobile

Alkotmánybíróság: kedden új korszak kezdődik

Kedden új elnököt választ az Alkotmánybíróság. A jelenlegi elnök, Holló András alkotmánybírói mandátuma november 12-én jár le.

Alkotmánybíróság: kedden új korszak kezdődik2005. október 7.

Kedden új elnököt választ az Alkotmánybíróság. A jelenlegi elnök, Holló András alkotmánybírói mandátuma november 12-én jár le.hirdetés
Holló András 2003. augusztus 1-je óta - Sólyom László és Németh János után - a testület harmadik elnökeként tölti be ezt a posztot. Az Alkotmánybíróság a törvény szerint tagjai közül titkos szavazással választ elnököt.

Hétfői teljes ülésén a testület a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvénynek a foglalkoztatási érdekegyeztetés szervezetével kapcsolatos szabályait vitató indítvánnyal foglalkozik, majd folytatja az új felsőoktatási törvény előzetes alkotmányossági vizsgálatát.

Az alkotmánybírók megvitatják azt az indítványt, amely az illetékekről szóló törvény több rendelkezésének az alkotmányosságát kérdőjelezte meg, továbbá azt a beadványt, amely a közhasznú szervezetekről szóló törvény egyik szabályát kifogásolja.

Kedden kerül a testület elé a Büntető törvénykönyvnek a határozott ideig tartó szabadságvesztés leghosszabb tartamával, a feltételes szabadságra bocsátással és a büntetés felfüggesztésével kapcsolatos rendelkezései alkotmányosságát vitató indítvány.

Az alkotmánybírók megtárgyalják azt az indítványt, amely a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló törvény alkotmányosságát vitatja.

forrás: hvg.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek