Alkotmánybírósághoz fordulnak a vegyipari dolgozók
A veszélyes és ártalmas munkakörökben dolgozók érdekében az Alkotmánybírósághoz és az Európai Parlamenthez fordul a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) - közölte a szakszervezet csütörtökön.
A szakszervet elnöksége megállapította, hogy miközben Európa-szerte megnövekedett a munkavédelem és a munkaegészségügy jelentősége a vegyipari vállalatoknál, eközben Magyarországon a munkáltatói szövetségek lobbitevékenysége következtében július 1-jétől hátrányos helyzetben lesznek a vegyipar területén és a kohászatban a veszélyes, egészségre ártalmas anyagokkal dolgozók a szabályozási hiányosságok miatt.
A szakszervezet rámutat: az ártalmas és veszélyes munkakörökre vonatkozó, heti 36 órás foglalkoztatást szabályozó 1/1990. (VIII. 21.) IKM-rendelet Alkotmánybíróság általi megsemmisítését követően a jogalkotó nem intézkedett az érintett munkakörökre vonatkozó expozíciós idők szabályozásáról, és ezzel mulasztást követ el. A VDSZ ezért felszólítja a kormányt, hogy a hatályos jogi környezet alapján a szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter a lehető leghamarabb közös rendeletben alkossa meg az egészségre ártalmas és veszélyes anyagokkal dolgozó munkavállalók egészségügyi védelme érdekében az expozíciós időről szóló közös rendeletet. A VDSZ hangsúlyozza, hogy a rendelet nem közgazdasági, hanem egészségügyi kérdés.
Az Alkotmánybíróság korábbi döntésével az első félév végével hatályon kívül helyezte a jogszabályt, mert azon az állásponton volt, hogy ezt a kérdést nem egy IKM-rendelettel kell szabályozni. Az Országos Érdekegyeztető Tanács június 13-án tárgyalt az egészségre ártalmas munkakörökben 36 órás munkaidőt előíró - csak az első félév végéig hatályos - miniszteri rendelet ügyében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?