Alkotmányellenesen fizetik járulékaikat a kezdő vállalkozók
Az Alkotmánybíróság határozatban szólította föl az Országgyűlést, hogy ez év végéig teremtse meg a jogi lehetőségét annak, hogy a kezdő egyéni vállalkozók tényleges bevételük után fizethessék járulékaikat.
Kapcsolódó témák
Alkotmányellenes a népszavazási törvényünk
Ab: alkotmányellenesek egyes adatgyűjtési rendelkezések
A kezdő egyéni vállalkozók a jelenlegi szabályozás szerint a minimálbér után fizetik járulékaikat (kezdőnek a vállalkozó a törvény szerint a vállalkozás első naptári évében számít).
A szabályozás azért alkotmányellenes, mert az nem tesz különbséget a már első évben nyereséges, illetve a profitot termelni nem tudó kezdő egyéni vállalkozó között. A nyereséges kezdő vállalkozó akkor sem tud a minimálbérhez kapcsolódónál magasabb járulékot fizetni, ha azt bevételei lehetővé tennék. Ennek megfelelően csak alacsonyabb szintű pénzbeli biztosítási ellátásokra jogosult.
A kezdő egyéni vállalkozóknak azonban továbbra is számítaniuk kell arra, hogy járulékokat akkor is fizetniük kell, ha nincs a vállalkozásukból bevételük. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint ugyanis az önmagában nem alkotmányellenes, hogy a minimálbér után kell a kezdő vállalkozónak a társadalombiztosítási járulékokat fizetnie.
A társadalombiztosításhoz, az állami gondoskodáshoz való hozzájárulást minden biztosítottnak vállalnia kell, amelynek mértékét a főszabály szerint a teherviselési képesség határozza meg olvasható az Alkotmánybíróság indoklásában.
Értesüljön e-mailben a
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?