Állami segítség nélkül maradnak a részmunkaidősök
Több ponton is kritikát fogalmazott meg a parlamentben hétfőn megszavazott, - a lakáshitelesek megsegítéséről szóló - törvénnyel kapcsolatban a Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Szervezete. Országbíró Zoltán elnök szerint a törvény hatályának a - válság miatt - részmunkaidős foglalkoztatottakra és így a lecsökkent jövedelmű rétegekre is ki kellene terjednie - tudósít az Inforádió.
Országbíró Zoltán szerint "nem lehet diszkriminálni" a munkahelyüket még épp megőrző, de nehéz helyzetbe került hitelfelvevőket; azokat például, akiket ilyenkor csak részmunkaidőben foglalkoztatnak, így van munkájuk, csak épp feleakkora bérért kell duplájára emelkedett törlesztőrészletet fizetniük. Ezért nekik is a törvény hatálya alá kéne tartozniuk.
A törvény értelmében áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az az álláskereső, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját, és vállalja, hogy a lakásvásárlási, vagy -felújítási hiteléből a szerződés időtartama alatt havi minimum tízezer forintot törleszt.
A szervezet vezetője úgy látja, a törvény semmilyen módon nem jelzi, hogyan kívánja megoldani a két év alatt felhalmozódó törlesztőrészletek kérdését. A jelenlegi jogszabály arról szól, hogy ugyan a kedvezményes időszakban tízezer forintot fizet a hitelfelvevő, de utána meg kell fizetnie az addigra már hátralékként felhalmozódó kölcsönt, tetejében a havi törlesztőrészletekkel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?