Állásbörzék 2014-ben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjra elindult az állásbörzék szezonja. A HR Blog kedvelt szerzője, Jobangel összefoglalja bejegyzésében az idei karriermustrák időpontjait, és meggyőz arról is, miért érdemes szerencsét próbálni.
Miért érdemes kilátogatni az állásbörzékre?
gyakorlod a kommunikációt leendő munkáltatókkal,
felmérheted a cégek jelöltekkel szembeni elvárásait az adott területen,
felmérheted a juttatási ajánlatokat a szakmádban,
megismerhetsz olyan cégeket, amikről eddig talán nem hallottál, mégis jelentősek, és fontosak lehetnek számodra,
kiegészítve az előző gondolatot, azt is megláthatod, mely cégek nem érdekesek számodra, így később nem vesztegeted velük az időd,
sok cég azonnal állásinterjúztat is, márpedig állásinterjúra eljutni álláshirdetésre válaszolva nem ennyire könnyű,
karriertanácsadók is jelen vannak, akiktől értékes információkat kaphatsz az álláskereséssel, karriertervezéssel kapcsolatban.
Az állásbörzéhez kapcsolódó teendőkről Jobangel itt írt korábban:
2. Ne feledkezz meg az állásbörze utáni teendőkről, ezekről itt írtam.
Jobangel HR Blog
Az állásbörzéhez kapcsolódó teendőkről Jobangel itt írt korábban:
1.
Írj egy jó önéletrajzot! Ha pályakezdő vagy, itt találsz segítséget hozzá. Ha nem pályakezdőként veszel részt az állásbörzéken, válassz a letölthető önéletrajzsablonokból!2. Ne feledkezz meg az állásbörze utáni teendőkről, ezekről itt írtam.
3.
Online állásbörzéket is találhatsz, itt találhatsz néhány tapasztalat ezekről is.Az idei állásbörzék listája:
-2014-01-16
- 14. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás-2014-02-18
- Óbudai Egyetem, Állásbörze (Tavaszmező utca)-2014-02-19
- Óbudai Egyetem, Állásbörze (Bécsi út)-2014-02-25
- BGF Külker Karriernap és Állásbörze 2014-2014-02-26
- HVG állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok - SYMA Csarnok, Budapest-2014-03-05
- Budapesti Corvinus Egyetem - KarrierExpo, Budapest-2014-03-12
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Állásbörzéje, Budapest-2014-03-26
- Szegedi Tudományegyetem Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje, Szeged-2014-04-02
- Szent István Egyetem Állásbörze, Gödöllő-2014-04-02
- Miskolci Egyetem Állásbörze, Miskolc-2014-04-02
- Budapesti Gazdasági Főiskola PSZK Karrier napok és Állásbörze, Budapest-2014-04-08
- Széchenyi István Egyetem XX. Győri Állásbörze, Győr-2014-04-16
- Kecskeméti Főiskola állásbörzéje, Kecskemét-2014-04-25
- Zsigmond Király Főiskola Karrier Nap és Állásbörze, Budapest-2014-04-28
- X. PTE Karriernap és Állásbörze, Pécsi Tudományegyetem-2014-10-08
- Budapesti Corvinus Egyetem KarrierExpo, Budapest-2014-10-14
- Szegedi Tudományegyetem Állásbörze és szolgáltatók börzéje, Szeged-2014-10-15
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Állásbörze, Budapest-2014-11-04
- Széchenyi István Egyetem IX. Regionális Állásbörze, Győr-2014-11-12
- Personal Hungary - SYMA Csarnok, BudapestJobangel HR Blog
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?