Állásesélyek MBA végzettséggel - Nyugaton újra nő az érdeklődés az MBA fokozattal rendelkezők iránt
Javulnak az elhelyezkedési esélyek, nő a neves MBA-iskolákban végzettek iránt az érdeklődés, állítja néhány iskola képviselője, illetve a "World MBA Tour" nemzetközi MBA tanfolyambörze igazgatója. Egy magyar fejvadász szerint nálunk leginkább a multinacionális cégek felsővezetői értékelik a neves nyugati iskolában szerzett a Master of Business Administration vezetői fokozatot.
A kilencvenes évek végéig az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az MBA diploma szinte útlevélnek számított a karrierépítés világában. A végzősöket évi 100 ezer dolláros fizetéssel csábították a munkaadók. Majd jött az egész világot sújtó gazdasági visszaesés, és ezzel együtt az elhelyezkedési esélyek szűkülése, ami szerényebb bérajánlatokkal is párosult. Most úgy tűnik, hogy ismét nő az érdeklődés a piaci szférából az MBA-sek irányába - foglalja össze magazinunknak az utóbbi évek történéseit Nunzio Quacquarelli, a World MBA Tour nemzetközi MBA-börze igazgatója.
A banki és a tanácsadói szférában a legnagyobb az érdeklődés
Mary Boss, a francia INSEAD iskola MBA-programigazgatója e vélekedést erősíti meg: "2001-2002-ben összesen hat tanácsadó iroda vette fel velünk a kapcsolatot és ajánlott végzőseinknek szerződést, most tizenhárom jelentkezett be."
Hasonló javulást lát Boris Nowalski, a spanyolországi Instituto de Empresa Karriermenedzsment tanszékének vezetője: "Minden iparágban élénkülést látunk. Különösen a banki és a tanácsadói területen nőtt meg az érdeklődés az MBA-sek iránt."
Az amerikai MBA-tanulmányokat választotta Gergely Borbála is, aki az UCLA Anderson School of Management hallgatója. "Cégemnél fokozatosan feljebb léptem a szamárlétrán, azonban úgy gondoltam, rám fér egy kis váltás: Üzleti ismereteimet, világlátásomat más környezetben, más országban szerettem volna bővíteni, ezért jelentkeztem az amerikai MBA-re. Néhány barátom azt mondta, hogy csak időpocsékolás az MBA megszerzése. Nagyobbat nem is tévedhettek volna", mondja Borbála, aki nagyon jól érzi magát az Egyesült Államokban.
Nálunk a "tömegesedéssel" csökkent a presztízs
A magyarországi és a nyugati MBA-képzésekről és a diploma értékéről Fazekas Zsolt fejvadászt, a HILL International ügyvezető igazgatóját kérdeztük: "A kilencvenes években meredeken emelkedett az MBA-diploma értéke Magyarországon. Úgy érzékelem, hogy az utóbbi három-négy évben valamelyest csökkent a vezetői fokozat presztízse. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik a hazai MBA-képzés "tömegesedése", azaz 300-400 fős évfolyamokkal indítanak kurzusokat, ami mindenképpen a színvonal rovására megy.
A fejvadász elmondta, az MBA-képzésnek a lényege a kiscsoportban végzett közös munkában, az esettanulmányok megbeszélésében, stratégiák kidolgozásában, az egymástól tanulásban rejlik. Mindezt több száz fős évfolyamokkal nem lehet megvalósítani.
A multik felsővezetői értékelik a legjobban a neves nyugati diplomát
"A külföldön, jó nevű iskolában szerzett MBA-nek van értéke a piacon, elsősorban a multinacionális cégek felsővezetői értékelik", jegyezte meg Fazekas Zsolt.
A fejvadász tapasztalata szerint még elég kevesen mennek tőlünk Nyugatra MBA-t tanulni. Akik mennek, azoknak fele céges finanszírozással fizeti a tandíjat, körülbelül ugyanekkora rész saját zsebből állja a költségeket.
MBA-t legalább három-négy év munkatapasztalat után célszerű szerezni, korábban semmiképpen. Felső határ nincsen, akár 50 évesen is el lehet kezdeni.
Október 26-án nemzetközi MBA-börze Budapesten
A nagy nyugati üzleti iskolák képviselői ebben az évben is járják a világot és toborozzák iskoláikba a tehetséges fiatalokat, a jövő vezetőit. A World MBA Tour néven futó vándorbörze 35 ország 42 városába látogat el. Az érdeklődők a világ 200 legjelentősebb üzleti iskolájának képviselőjével vehetik fel a kapcsolatot, gyűjthetnek információkat és jelentkezhetnek külföldi üzleti iskolákba. A World MBA Tour október 26-án látogat Budapestre. Az érdeklődők bővebb információt a www.topmba.com oldalon szerezhetnek.
Karácsony Zoltán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?