kapubanner for mobile

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel. A jogszerű foglalkoztatás az államháztartási bevételek szempontjából is különös jelentőségű, és a sikeresen pályázóknak is fontos, hogy szabályosan foglalkoztassák őket, hiszen ez alapozza meg társadalombiztosításukat - emelték ki a közleményben. A tájékoztatás szerint egy újgenerációs, gyors és rugalmas munkaerő-közvetítő alkalmazás nyilvános adatai nyomán is kontrolláltak több céget a hivatal munkatársai.

Ezúttal a munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátó szektorra koncentráltak, ugyanis ezen a területen gyakori a szakképzetlen, alkalmi munkavállalók be nem jelentett foglalkoztatása. Bár az alkalmazás felhasználói szerződésének feltételei között szerepel az adókötelezettségek teljesítésének kritériuma, a tapasztalatok szerint ezt nem minden hirdetést feladó foglalkoztató tartja be. Az adóellenőrök egy akcióban nyolc hirdetőt ellenőriztek, háromnál találtak összesen hat be nem jelentett alkalmazottat. A mulasztás után több mint 3 és fél millió forint bírság kiszabása várható, sőt, egy vállalkozásnál a NAV elrendelte a 12 napos üzletlezárást is. Néhány héttel később a NAV munkatársai újra ellenőrizték ugyanezeket a vendéglátóhelyeket, amelyek már szabályosan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatottakat - olvasható a hivatal közleményében.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mit is ünneplünk május 1-jén? És mi vár rád idén Budapesten?

Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk

A mesterséges intelligencia miatt értékes jelölteket veszíthetnek a cégek a toborzás során

Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk

Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk