Álláskeresés előtt önvizsgálat
Aki igazán állást szeretne, az fordulhat a tanácsadókhoz, de az sem árt, ha magát menedzseli az álláskereséskor.
Deák Andrea, a Neumann International AG, a magyarországi piacvezető személyzeti tanácsadó cégének igazgatója szerint legyen szó pályakezdőkről, a munkaadó vállalattól költségcsökkentési okokból hirtelen elbocsátott alkalmazottakról, túlkorosokról, mindenki arra kényszerül, hogy először is megismerje, majd tanulja is meg hatékonyan eladni saját szellemi és emberi értékeit.
Az álláskeresési folyamat valamennyi lépésének átgondoltnak kell lennie. Tudomásul kell venni, hogy ha ezen lépések közül bármelyiket is nem megfelelően kezeljük, kudarcra van ítélve tevékenységünk.
A legtöbb probléma ott kezdődik, hogy az emberek jelentős hányada nem rendelkezik reális önismerettel. Deák Andrea azt tanácsolja, hogy a jelölt vizsgálja meg, milyen feladatok elvégzésére alkalmas tudása és személyisége alapján, és mi az, amit ebből örömmel végezne. Természetesen a munkaadók ezt másként láthatják, ilyenkor határozott érvrendszer révén képesnek kell lennünk meggyőzni a másik felet a mi álláspontunkról.
Alapvetően sikeres pályázók is sok esetben tudnának áttekinthetőbb és lényegre törőbb önéletrajzot, figyelemfelkeltőbb motivációs levelet írni, ha alaposabban végiggondolnák: mit és hogyan emeljenek ki, és mit tegyenek hangsúlytalanabbá jelentkezéseikben. Az interjút játsszuk le magunkban előre:,mely kérdésekre számíthatunk. Készüljünk fel konkrét példákkal, amelyek alátámasztják szakmai és személyiségbéli alkalmasságunkat. Feltétlenül legyenek kérdéseink is, mert azok révén tudjuk kifejezésre juttatni, hogy érdeklődésünk komoly.
Kérdezzünk rá a sikertelenség okára
Elutasítás esetén ne törődjünk bele abba az indoklásba, hogy másra esett a választás. Az udvariasan feltett, előre átgondolt konkrét kérdéseinkre kapott válaszok segíthetnek a cég döntésének és önmagunk jobb megértéséhez. Ez továbbépítkezésünket szolgálja.
Bár a munkavállaló általában joggal érezheti magát kiszolgáltatott helyzetben, mégis azt tanácsolja a Neumann International AG igazgatója, hogy a bérigény megfogalmazásánál lebegjen a szemünk előtt: munkánk ereje érték, tehát pénzre váltható. Hogy mennyi pénzt tudunk belőle csinálni, az a képességeinken és tapasztalatainkon kívül az önérdek-érvényesítési készségünkön is nagyban múlik. Ne jöjjünk zavarba, amikor a pénz szóba kerül. Először is tisztában kell lennünk értékünkkel a munkaerőpiacon, és azután tudnunk kell meggyőzni a másik felet arról, hogy ez valóban megfelel a valóságnak, és számára megéri megfizetni bennünket.
Munkajogász tanácsát is kérhetjük
A biztos munkahely létbiztonságot jelent, ezért legyünk óvatosak a felmondással. Kérjünk előszerződést, vagy legalábbis írásos ajánlatot a leendő munkáltatónktól, mielőtt főnökünket tájékoztatjuk a távozásunkról. A hiedelemmel ellentétben ez nem a céggel szembeni bizalmatlanságunkat jelzi, és a vállalatok is természetesnek veszik, hogy be akarjuk magunkat biztosítani. A jó szerződés mindkét fél érdekeit szem előtt tartja, akár még munkajogásszal is nézessük meg azt megkötés előtt.
Deák Andrea szerint hosszan sorolható még, milyen egyéb témákban kell felkészültnek lennünk. A javaslatokkal azonban csupán a figyelmet akarta felhívni arra, hogy saját érdekünkben alapvető fontosságú az álláskeresés minden egyes momentumának nyomon követése.
Ha úgy határozunk, hogy egyedül, személyzeti tanácsadó nélkül vágunk neki az álláskeresésnek, azért egy konzultáció erejéig vegyük igénybe a szolgáltatásait, javasolja a Neumann International AG vezetője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 2 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?