Álláskeresés nyáron: van értelme?
Van-e értelme kánikulában a számítógép előtt állásokat böngészni és pályázni? Elképzelhető, hogy a HR-esek már javában nyaralnak? Körülnéztünk, igazak-e a sztereotípiák.
Felére esnek vissza a pályázatok
"Nyáron a pályázások száma érezhetően visszaesik. A más időszakban, naponta átlagosan, pozíciónként beérkező négy álláspályázat helyett mindössze kettőt kapunk az álláskeresőktől. A szabadságolások miatt ilyenkor kissé megtorpan a piac lendülete is, valamennyivel hosszabb időbe is telik, mire a jelölt visszajelzést kap a cégektől. Ugyanakkor az is jellemző, hogy vannak szép számmal a már szeptemberi munkakezdésre készülő cégek közül olyanok is, amelyek épp nyárra időzítik az újak interjúztatását és felvételét. Ebben az időszakban, a termelés leállásával az új munkakör betanulására is lényegesen több idő juthat"- magyarázza Greguss Csaba, a Grafton Recruitment ügyfélkapcsolati vezetője. A szakember azt is hozzátette: a későbbi időpontra halasztódó céges visszajelzések a nyári időszakban teljesen normálisnak mondhatók.
Két hét visszajelzés nélkül: még nem jelent elutasítást
A gyakorlatban ez annyit jelent: míg az álláskeresés tavaszi és őszi főszezonjában általában két, visszajelzés nélkül eltelt hét után az álláskeresőknek az esetek többségében el kell fogadniuk, hogy nem ők lesznek a befutók, nyáron azért még van esélyük rá, hogy később interjúra hívják be őket. Mindenképp érdemes tehát a nyár sűrűjében is állásokra pályázni. "Az előbb említett, visszafogottabb álláskeresői érdeklődés miatt a konkurencia sem akkora, mint egyébként lenne. Ez pályázóként mindenképpen előny"- magyarázza Greguss Csaba. A szakember úgy látja: a frissdiplomások körében is kétféleképpen vágnak neki a nyári álláskeresésnek - míg egy részük inkább a nyaralást választja, van, aki már a szeptemberi munkakezdésre összpontosít. Megnyugtatásul közli: egy nyaralás azért még beleférhet, nincsenek semmiről lekésve.
Szombathelyen pörög a piac
Pörgősen telnek a hétköznapok a Human Matrix személyzeti tanácsadó szombathelyi irodájában. A cég munkatársai kevéssé érzékelik a piac lassulását. Éppen ellenkezőleg, náluk munkatársak és állást keresőből sincs hiány, amit a szakember több környékbeli beruházással magyaráz. "Csupán a hétfőtől szerdáig tartó, rövid időszakban 20 állásajánlat futott be különböző cégektől, a HR, a logisztika és a mérnökség területén egyaránt. Nem egyedi esetekről van szó. Ez az aktív érdeklődés jellemző a cégek részéről már hetek-hónapok óta" - magyarázza Katona Izabella, a cég ügyvezetője. Arra is akad példa, hogy az új munkatársat kereső cég a nyári hónapok dacára is villámgyors visszajelzést és listát vár a jelöltekkel kapcsolatban. Egy cég például éppen mérnökségi területre keres új munkatársat. A jelölteknek gyorsan kellett magukat aktivizálniuk, mert a megbízó alig egy hét alatt szeretne döntést hozni és pontot tenni az ügy végére. Katona Izabella azért hozzátette: a szabadságolások miatt összességében mégis hosszabb álláskeresési folyamatra és ugyancsak hosszabb átfutási idejű visszajelzésekre számíthatnak az álláskeresők.
Duplájára nő az átfutási idő
Mindezt Szekeres Kata, a Manpower toborzási és marketing vezetője is megerősítette."A piac a lassulás ellenére azért nem áll le, úgyhogy mindenképp érdemes ilyenkor is pályázni, állást keresni. Technikusi, értékesítői, középvezetői állásokat például ilyenkor is rendszeresen hirdetnek a cégek, ám a csúcsszezonban szokásos, 4-6 hetes átfutási idő helyett akár 2-3 hónapra is számíthatnak az álláskeresők."
Mindemellett a Monster.hu oldalon is érdemes körülnézni, ahol 3500 feletti állásajánlat érhető el.
Takács Gabriella
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- Húsvéti pihenés - miért csak illúzió a legtöbb munkahelyen? 5 napja
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 7 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?