Álomfizetéssel toboroznak nindzsákat
Egészen sajátos munkaerőpiaci problémával néz szembe Japánban a Tokiótól mintegy 450 kilométerre fekvő Iga városa - írja a Business Insider. A település a japán nindzsakultúra jelentős központja, ahol az árnyharcosok egykori működésének külön múzeum állít emléket.
A probléma, hogy a turisták részéről jelentős igény mutatkozik az örökség megismerésére, életben tartására, nincsenek elegen a nindzsák - idézi a cikket az origo.hu.
A helyi gazdaság is megsínyli azt, hogy Iga és környéke mind nehezebben tudja kiszolgálni az évente ott megforduló, elsősorban a nindzsakultúra iránt érdeklődő 30 ezer turistát. A 100 ezer lakosú Iga minden évben tavasszal nindzsafesztivált rendez, a nagy jelentőséggel bíró nindzsakultúra bemutatásában komoly potenciált lát a város vezetése.
Mindeközben egyre több a turista Japánban. Az ENSZ turisztikai szervezetének jelentése szerint 2017-ben 29 millió látogató kereste fel az országot, ami 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kisebb városok és vidéki térségek ugyanakkor ebből jóval kevesebbet profitáltak, mint az ismertebb nagyvárosok, mert a metropoliszokon kívül aránylag kevesen látogatnak, legfeljebb csak az olyan nevezetességeket keresik fel, mint a Fuji hegye.
Igában úgy vélik, sokkal több van a helyi nindzsakultúrában, mint amennyit eddig kihoztak belőle. Sakae Okamoto, a város polgármestere arról panaszkodik, hogy Igát is sújtja a fiatalok elvándorlása és a munkaerőhiány. A felnövekvő generáció tagjai inkább a nagyvárosokban keresik boldogulásukat, jól fizető szektorokban.
A város vezetése ezért most a nindzsahiány orvoslására toborzókampányba kezdett. Ennek célja, hogy megalapozhassák a reményeik szerint növekvő turizmus jövőbeni kiszolgálását. A tudományukat bemutató kezdő nindzsák 23 ezer dollárról induló éves bérre számíthatnak, de a bér akár 85 ezer dollárra is emelkedhet az igazán jók esetében. Ez közel 23 millió forintot jelent.
A polgármester hozzátette, ez az összeg jóval több annál, mint amennyit a kutatások szerint a középkor nindzsái megkerestek. Ez a bér lényegesen magasabb annál is, mint amennyit a Nemzetközi Nindzsakutató Központ munkatársaként lehet keresni.
origo.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?