kapubanner for mobile

Álruhás álláskereső az ingatlanirodában

Nem a diplomán, hanem a meggyőző erőn múlik a siker az ingatlanügynöki munkánál, ahol a számok és újabban a távmunka dominál. "Állásinterjún jártunk" című sorozat második állomása egy csepeli ingatlaniroda.

images

Állásinterjús sorozatunk második állomására hosszú buszút vezet. Célpontom ezúttal egy csepeli ingatlanügynökség irodája. A cég ingatlanközvetítőket keres egy internetes hirdetésben. Ezúttal is viszonylag rövid idő, 1 nap leforgása alatt már kaptam is időpontot a tulajdonostól telefonon.

A megérkezésemkor rendhagyó póló-zakó kombinációt viselő házigazda udvariasan ajtót nyit, köszön majd beinvitál a kertes házba. Mielőtt belépnék a bőrfoteles nappaliba, azonnal kék cipővédő zacskót húzat a lábamra - olyasmit, mint amit a kórházak intenzív osztályait látogatóként felkeresőknek kell viselniük. "Ilyet munkába is vinniük kell magukkal az értékesítőknek, hogy a lakásnézőbe érkezők használhassák. Rosszul venné ki magát, ha az érdeklődők minden alkalommal bepiszkítanák a tulajdonosok szőnyegeit"- fűzi hozzá később magyarázatképpen. De ne szaladjunk ennyire előre. A nappaliba lépve, az asztalnál ülve éppen egy új kolléga viszi be ingatlanok képeit a számítógépbe. Egy másik eközben éberen figyeli a monitort. Aztán váltanak néhány szót az éppen alakuló ügyletek állásáról. A tulajdonos jó híreket kap. Úgy tűnik, az üzlet alakul. Majd végre megkezdődhet a beszélgetés.


Nem a diplomán múlik a siker



"Foglalkozott már ilyesmivel korábban?" - hangzik a tulajdonos első kérdése. Megint csak bebizonyosodik az az álláspiaci alapigazság, miszerint nem árt már diákként értékesítési munkát vállalni. A főiskolásként szerzett, hasonló jellegű szakmai tapasztalat, ami egyébként valós - ebben a szituációban kincset ér. A tulajdonos mindezt pozitívan nyugtázza. Majd néhány szó esik formálisan a diplomáról. Csak a rend kedvéért kérdezi, van-e valamilyen. Én persze válaszolok, természetesen van. "Igaz, végső soron teljesen mindegy, hogy van vagy nincs. Az ingatlanozás az egyik olyan szakterület, amit legjobban menet közben lehet elsajátítani. Úgyis csak a helyszínen látni a lehetséges buktatókat."


A válság hozadéka: tisztul a szakma



Ezt követően a vezető végérvényesen átveszi a szót, több kérdés már nem hangzik el. "Szeretek beszélni, sokat is szoktam, mondják" - jegyzi meg. Aztán ígéretéhez híven órásmonológ következik a cégről, a struktúráról, az elvárásokról, az itt uralkodó szemléletmódról. Kicsit monoton stílusban, de vitathatatlanul bő tartalommal. Közben arra is felhívja a figyelmet, hogy az ingatlankereskedés igen kétesélyes szakma. "Ez tipikusan az a szakma, ahol nagyon kileng az inga a szélsőségek irányába - már az anyagiakat illetőleg. Vannak több éves tapasztalattal havi több millió forintot keresők és olyanok, akik még a minimálbért sem szedik össze és aztán motiválatlanul, véglegesen otthagyják a szakmát. És, bár a válság némiképp bedöntötte ezt a piacot, annyi pozitív hozadéka van, hogy érezhetően tisztul a szakma. Nem alkalmas ugyanis a feladatra boldog-boldogtalan. Csak a tényleg rátermettek maradhatnak." Akik nála átlagosan havi bruttó 400 ezer forint körül kereshetnek. De az összeg a megszerzett rutinnal egyre nőhet, hiszen a cég fő célkitűzései közé tartozik minél több prémiumkategóriás - 20 millió forint feletti ingatlan eladása.


Távmunkában hatékonyabb dolgozni



A tulajdonos hamar beavat jövőbeli terveibe is."Úgy döntöttem, hogy Magyarországon, az elsők között fogom megreformálni a szakmát. Az újítás végső soron az, hogy a munka ezentúl otthonról zajlik majd. Az értékesítői tevékenység nem attól hatékony, hogy rendszeresen berángatom az ingatlanosokat az irodámba - hanem attól, ha látom a kézzelfogható eredményt. Heti egy darab, 1 órás találkozó - amelyen a kollégák tapasztalatot cserélhetnek és az újak tanulhatnak a régebben itt lévők esettanulmányaiból - bőven elegendő.


Az eladás pszichológia: így ne rontsuk el



"Emellett rendkívül fontos számomra a hatékony team-munka és a bizalom. Mert az értékesítés - pláne az ingatlanoké - tényleg nem olyan feladat, amit egyedül is jól el lehet végezni. A ház önmagában tárgy, épület. Nem tud szót emelni magáért - minden azon múlik, ki mennyire képes jó benyomást tenni a vevőkre és segíteni őket a lakásvásárlásban, a végső döntés meghozatalában. Rengeteg értékesítő akkor bukja el az üzletet, amikor - már a zsebében érezve a jutalékot - sürgetni kezdi a vásárlót, hogy lépjen. Aki persze ettől visszariad és önigazolásként végigjárja a szomszédokat, akik persze szépen le is beszélik a betervezett ügyletről, a hitelfelvételről. Az eladás pszichológiai folyamat, nem várt akadályok is közbejöhetnek."


Egy-két betlis hét belefér



Visszautalva a csapatmunka fontosságára, a cégvezető kihangsúlyozza: a csapatteljesítmény senkinek nem lehet kibúvó a munka alól. Hiszen mindenkinek egyéni teljesítmény alapján kell majd végső soron megélnie. "Olyan ez egy kicsit, mint egy házibuli. Ha valaki egyszer-kétszer nem hoz semmit, az még elmegy. De tartósan a többiekre hagyatkozni nem lehet. Szóval heti 2 ingatlant mindenképp fel kell venni és el kell majd kezdeni árulni"- mondja mintegy magyarázatképpen a céges rendszer működésének elemzésekor. A cég tudniillik 3 százalékos jutalékkal dolgozik. Ebből az értékesítő az összeg felét kapja kézhez, ha létrejött az üzlet. De a jutalék 10 százaléka a már behozott, de még nem eladott ingatlan után is jár az értékesítőknek - viszont az általa behozott ingatlant már a kolléga is értékesítheti. Az információt bőkezűen mérő tulajdonostól mindenesetre plusz pontot érdemlő gesztus, hogy ellenszolgáltatás nélkül vállalja a leendő kollégák betanítását. "Ingyen tanítok be mindenkit - rengeteg iroda azonban pénzt kér az oktatásért." Mint megtudjuk, nem ritka az olyan iroda sem, amelyik 30-50 ezer forintot kér az egy-két napos gyorstalpalókért. És ezután is információk a tulajdonostól végestelen-végig...


Fordított állásinterjú volt



A rendhagyó és fordított állásinterjú - melynek során a cégvezető öntudatlanul is úgy viselkedett, mintha ő adná az interjút és nem az én szakmai alkalmasságomat szeretné jobban felmérni - ezzel véget is ért. Végül az információáradattól zúgó fejjel szédelgek ki a kapun. Hát, ennyi elég volt...

Takács Gabriella,
Monster.hu
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen

Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk

91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából

Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk