kapubanner for mobile

Amerikai kézbe kerülhet a német fegyveripar gyöngyszeme

A nagyrészvényes Röchling-család meg kíván válni a német fegyeripar büszkeségének számító Rheinmetall-konszernben birtokolt részesedésétől. Német érdeklődők híján a Rheinmetall egy része angol vagy amerikai cégek birtokába kerülhet, s ez nemtetszést váltott ki politikai körökben.

A konszern részvényeinek 42 százalékát birtokló Röchlin-család a Goldman Sachs befektetési bankon keresztül már több nagy pénzügyi befektetőnél is puhatolózott az esetleges vételi szándékot illetően, értesült a Handelsblatt.

A Der Spiegel már azt is tudni véli, hogy a család előzetes tárgyalásokba kezdett több angolszász befektetővel, így az angol Permirával, valamint az egyesült államokbeli Blackstone-nal, KKR-rel és a korábban James Baker ex-külügyminisztert, illetve idősebb George Bush ex-elnököt is soraiban tudó Carlyle-lal is. A lap szerint a Carlyle-lal folytatott megbeszélések alakultak eddig a legkedvezőbben.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek