kapubanner for mobile

Amikor párkapcsolatot gyilkol a közös munka

Gyakran elképzeljük, hogy mennyire jó lenne ha egy munkahelyünk lenne párunkkal. Sokaknak ez sikerül is. Azonban már egy-két nap elteltével kiderül, hogy együtt dolgozni nem is olyan jó, mint amilyennek első látásra tűnt és legszívesebben visszapörgetnénk az idő kerekét.

Vannak, akiknek sikerül megoldaniuk, hogy életük párjával közös munkahelyük legyen. Ám leggyakrabban ez teszi fel a pontot a kapcsolatok végére.

Elisabeth C. Starzer pszichológusnő szerint a közös munka a legritkább esetben építő-jellegű egy párkapcsolatnál. Azzal ugyanis, hogy a két fél folyamatosan együtt van, egy idő múlva a munka és a magánélet egymásba olvad és huzamosabb idő múlva már elkülöníthetetlen egymástól. Emiatt a párok a munkahelyi problémáikat előbb vagy utóbb átviszik a magánéletbe is. A szakember meglátása szerint "ahhoz azonban, hogy a közös munka jól működjön, a párkapcsolatnak rendkívül biztos alapokon kell állnia".

Rajzoljuk újra az összemosódott határokat!
Tamara Dietze-Bauer a német orvosnők szövetségének elnöke saját tapasztalatára alapozva állítja, hogy a közös munka során "annak a veszélye, hogy egymást elveszítse a két fél, rendkívül nagy". 20 éve végzett közgazdasági-informatikus szakon, majd nem sokkal később férjhez ment egy orvoshoz.
Napjainkban kétgyermes édesanyaként a férje magánrendelőjének menedzsere. Immáron kilenc éve. Náluk a munka és a magánélet közötti határvonal annál is inkább elmosódott, mert magánrendelőjüket házuk mellett építették fel. Az üzletasszony meglátása szerint ahhoz, hogy a határvonal élesen megmaradjon, elsősorban rendkívül nagy fegyelem kell. "Mára elértük azt, hogy még a gyermekeink is szólnak, ha ebéd közben esetleg egy céges dologról beszélgetnénk."

"A harmonikus egyensúly nem alakul ki magától, hanem folyamatosan dolgozni kell rajta - teszi hozzá a pszichológusnő - ehhez pedig mindenekelőtt az érzelmi intelligenciánkra kell hagyatkoznunk. Tudatosan ki kell kerülnünk a kritikus helyzeteket, hogy esélyt adhassunk az egymás közötti kölcsönös megértésnek."

És hogy hol kezdjük?
Szakítsunk időt a problémáink megbeszélésére és a céltalan beszélgetésekre egyaránt. "A kevés kommunikáció, a felismerések és a megértés hiánya mérgezik meg elsőként a közös munkát." A kisebb problémák krízishelyzetté alakulását pedig ezzel tudjuk megelőzni! "A pároknak olyan sok mondanivalójuk van egymás számára, csak szánjanak rá egy kis időt!" - állítja a párterápiára szakosodott szakember. Ne hagyjuk, hogy a folytonos fáradtság és az időhiány az agresszió határáig sodorja kapcsolatunkat, ha már a közös munka és közös életvitel lehetőségét választottuk! Beszélgessünk, hogy megoldódjanak problémáink!
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek