Amnesztia a szabálytalan munkáltatóknak
A pénzbírságtól megmenekülhetnek, az állami támogatásokra viszont igényt tarthatnak a jövőben azok a cégek, amelyek fennakadtak a munkaügyi ellenőrök hálóján. A kormány a héten nyújtja be ezzel kapcsolatos törvénymódosítását a parlamentnek - írja a Népszava.
Új időszámítás kezdődik a szabálysértésen ért munkáltatók életében. A Népszava információi szerint a kormány még a héten benyújtja a parlamentnek a törvénymódosítást arról, hogy a korábban jogsértések miatt megbírságolt foglalkoztatók amnesztiát kapjanak, vagyis jogosulttá váljanak az állami támogatásokra és a pénzbüntetéstől is megmeneküljenek.
A gazdasági válság miatt hozott döntés a feketén foglalkoztatókra és a szakszervezeti tisztségviselők jogait csorbító cégekre nem vonatkozik. A kevésbé súlyos jogsértések, például a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos szabályszegés esetén a munkaügyi felügyelők csak figyelmeztetnének és segítenének a hiba kijavításában. Csak akkor következne szankció, vagyis a közbeszerzésből és az állami támogatásból való kizárás, ha két éven belül ugyanazt a jogsértést követi el a cég. A szabály bevezetéséhez felkészülési időt kapnak a vállalkozások, addig kijavíthatják hibáikat, és az év második felétől, a tervek szerint novembertől tiszta lappal indulhatnak. A pénzbüntetés alól pedig már korábban, a törvény kihirdetése után, akár májustól mentesülhetnek - írja a Népszava.
A munkaügyi felügyelők egyébként a több ezer bejegyzett társas vállalkozás 6 százalékát ellenőrzik, a megvizsgált cégek 60-80 százalékában találnak kisebb-nagyobb szabálytalanságot.
Népszava

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon