Anyák, öregek, munkára fel!
Már élnek azok a kedvezmények, amelyek a Start kártyás kismamák és 50 fölötti, képzetlen munkanélküliek alkalmazása esetén megilletik a cégeket
A szaktárcánál értékelés készült arról, hogy az elmúlt pár évben felteltette a munkaadók érdeklődését a Start nevű program, melynek kártyája több mint ötvenezer pályakezdő érdekeit szolgálta sikerrel. A folytatást két további réteg javára kínálják, a kismamákat és az 50 év felettieket a Start egy-egy új alprogramja teszi lehetővé, hogy jobb eséllyel és szabályosan vállalhassanak munkát. E hónaptól már "működik" az a támogatás, amelyik a hölgyeknek nyújt kedvezményt, ha már nem jár nekik gyermekgondozási segély, s el akarnak helyezkedni.
A munkaadó élhet ebben az esetben is azokkal a jogokkal, amelyek kevesebb közteher megfizetését engedik, ha a munkát kereső kismamát felveszi. Nem kell bizonyos járulékokat átutalni az államnak, ha a gyermek egy éves kora után, és az ápolási díj megszűnését követő egy éven belül ismét dolgozni akaró édesanya lesz az alkalmazott a cégnél. Hasonló ellenszolgáltatást ad az állam akkor is, ha a vállalkozás felvesz hozzá bekopogtató, leghátrányosabb helyzetűnek számító jelentkezőt, aki elmúlt ötven éves, alacsony iskolai végzettségű, s persze ennek megfelelően tartják nyilván, mint tartós munkakeresőt.
Akár kismamáról, akár a munkanélküli idősebb emberről van szó, a jogszabály azt mondja ki, hogy a cég két évig mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól. Sőt, az első évben bruttó 15 százalék közterhet fizet a munkaadó, a másodikban is csak 25 százalékot a kedvezményt "hozó" kismama után. A képzetlen öregebb munkavállalók alkalmazása pedig azzal jár, hogy utánuk az első 12 hónapban nem kell közterheket fizetni, a második esztendőben pedig a bruttó kereset után csak 15 százalékot.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?