Április végéig lehet pályázni a fiatalok elhelyezkedését segítő gyakornoki programra
Április végéig várják a munkáltatók pályázatait a fiatalok elhelyezkedését segítő, 8,5 milliárd forint összköltségű gyakornoki programban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.
Czomba Sándor egy munkáltatói fórumot megelőzően elmondta: a támogatásban azok a munkaadók részesülhetnek, amelyek a korábban tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulónak a végzés után is szeretnének munkát adni.
Az ezt vállaló mikro-, kis- és középvállalkozások jelentős bér- és járulékkedvezményt vehetnek igénybe kilenc hónapig, a kedvezmény akár a bér és járulék száz százaléka is lehet. Kilenc hónap után pedig hat hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia a munkaadónak - ismertette az államtitkár.
Hangsúlyozta: a járulékkedvezmény mellett támogatják a vállalkozás által kijelölt, szakképzettséggel rendelkező mentort, akinek a felügyelete alatt dolgozik a tanuló, ezen túl bizonyos összeggel pedig a munkahely kialakítását is segítik.
A programra összesen 8,5 milliárd forint áll rendelkezésre, és nagyságrendileg 4 és 10 ezer szakmával rendelkező pályakezdőt szeretnének a program segítségével a következő időszakban munkába állítani - fogalmazott az államtitkár.
A munkáltatók erre vonatkozó pályázataikat február végétől április végéig nyújthatják be - tette hozzá a szakpolitikus.
Czomba Sándor a tájékoztatón szólt arról, hogy a megyében hamarosan elindul a munkanélküliek vállalkozóvá válását segítő program is. Amennyiben egy regisztrált álláskereső úgy dönt, hogy szeretne vállalkozóvá válni, akkor őt egyrészt 2 millió forint összértékű, vissza nem térítendő támogatással, másrészt a legfeljebb hat hónap időtartamra a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatással segítheti az állam.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében erre a programra március 8-tól április 15-ig várják a pályázatokat - közölte az államtitkár.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?