Egy jó ötlet most akár 900 ezer forintot is érhet a középiskolásoknak
A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. első alkalommal hirdeti meg pályázatát középiskolás diákok számára „Tervezd újra a holnapot!” címmel. A kezdeményezés újabb mérföldkő a két nagyvállalat együttműködésében, melynek részeként minden évben megrendezik az Innovátorok Napja közös konferenciát és meghirdetik az egyetemistáknak szóló BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat.
A BoschxRichter Díj Középiskolásnak elnevezésű pályázat arra biztatja a fiatalokat, hogy dolgozzanak javaslatokon: miként küzdenének a betegségek ellen és tennék egészségesebbé az emberek életét, illetve hogyan formálnák biztonságosabbá, hatékonyabbá a holnap közlekedését. A szervezők olyan friss, újító ötleteket – találmányokat, eszközöket vagy akár módszereket – várnak, melyek megoldást kínálhatnak a gyógyítás és a mobilitás jövőbeli kihívásaira, különös tekintettel a fenntarthatóság szempontjára.
A középiskolás tanulók maximum háromfős csapatokban, egy felkészítő tanár támogatásával pályázhatnak, így a közös munka a pedagógusok számára is lehetőséget kínál a szakmai fejlődésre. A pályamunkákat 2027. február 25-ig írásban kell benyújtani a www.boschxrichter.hu weboldalon.
Nemcsak a diákok, a tanárok és az iskolák is nyernek: MI-képzés, kutatási betekintés, digitális eszközök és szakmai támogatás
A pályázat fontos célja, hogy közelebb hozza a diákokhoz a tudomány, a technológia és az innováció világát. A nyertes csapat iskolája ezért közel 1,5 millió forint értékű tudományos oktatási programban vehet részt a Bosch és a Richter szervezésében.
A díj részeként a magyarországi Bosch csoport komplex MI-oktatási programját viszi el a nyertes csapat iskolájába. Az átfogó, gyakorlatorientált képzés célja, hogy megalapozza a tanulók mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapismereteit, támogassa őket tanulmányaikban, miközben felhívja a figyelmet az MI-használat etikai kérdéseire is. A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszerkutatási, önismereti és pályaorientációs előadásai segítségével pedig a diákok közvetlenül ismerhetik meg az iparág működését, inspirációt kaphatnak a továbbtanuláshoz, valamint gyakorlati betekintést nyerhetnek a tudományos és szakmai életpályákba is. A nyertes csapattagok fejenként további 300 000 forint értékű digitális eszközzel gazdagodhatnak, felkészítő tanáruk pedig 500 000 forint értékben szakmai támogatásban részesül.
Elismert vállalati szakemberek és tartalomkészítők a zsűri tagjai között
A nyertes pályaművekről rangos zsűri dönt, melyben szakmai oldalról részt vesz Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályvezetője, Prof. Dr. Szántay Csaba, a Richter Gedeon Nyrt. tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője, továbbá Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban, valamint Balog Péter Benedek, a magyarországi Bosch csoport akadémiai kapcsolatokért felelős vezetője. A zsűri tagjai továbbá a fiatalok által elismert két neves tartalomkészítő, Barabás László (Tech2) és Hadházi Renáta (Reni tanárnő) is.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon