Átadta megbízólevelét hazánk új bukaresti nagykövete
Átadta megbízólevelét Ion Iliescu román elnöknek Terényi János, Magyarország új bukaresti nagykövete - mondta a külügyi szóvivő a keddi tájékoztatóján. Polgár Viktor közölte azt is: szeptember végén újra megnyílik a sanghaji magyar főkonzulátus.
- A román államfő a hétfői hivatalos ceremónia szokásos keretein túl is kiemelt figyelemben részesítette a diplomatát - fogalmazott Polgár Viktor. Hozzátette: a magyar-román kapcsolatok légköre szempontjából jelzésértékűnek tekinthető, hogy a megbízólevél-átadásra a román fél már a nagykövet Bukarestbe érkezését követő harmadik munkanapon lehetőséget biztosított Terényi Jánosnak.
Hazánkba látogat az ENSZ menekültügyi főbiztosa
Budapesten folytat megbeszéléseket az ENSZ menekültügyi főbiztosa: Ruud Lubbers szeptember 15-16-án tartózkodik a fővárosban Kovács László külügyminiszter és Lamperth Mónika belügyminiszter meghívására - mondta Polgár Viktor. A főbiztos, volt holland kormányfő látogatásának aktualitását az adja, hogy felavatja a világszervezet menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) új budapesti épületét.
A szóvivő kiemelte: az UNHCR-képviselet jövő januártól regionális központként folytatja munkáját. "Az UNHCR Magyarországra mint a menekültügyi együttműködésben aktív szereplőre tekint, amely uniós tagállamként is konstruktív szerepet vállal a menekültpolitika alakításában" - hangsúlyozta Polgár Viktor.
Újranyílik a sanghaji főkonzulátus
A külügyi szóvivő beszámolt arról is, hogy a hónap végén újra megnyílik a sanghaji magyar főkonzulátus, melynek tevékenységét az 1980-as években pénzügyi okokból függesztették fel. A főkonzulátust Hajdu András, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára nyitja meg, aki szeptember 26-ától tesz látogatást a Kínai Népköztársaságban.
A nyolcmilliós (a külvárosokkal együtt mintegy 15 milliós) városban a magyar főkonzulátus három fővel fog működni, Hajba Tamás főkonzul vezetésével. A hivatalt egy irodaházban béreli a magyar állam. Az újranyitásnak különös aktualitást ad, hogy 2010-ben Sanghajban világkiállítást rendeznek, a szükséges beruházások megvalósításához Kína számít a magyar vállalkozások részvételére. A 2010-es expón 200 ország mutatkozik be a világnak, a szervezők 70 millió látogatóra számítanak.
A szóvivő kiemelte: Medgyessy Péter miniszterelnök tavalyi kínai látogatása, illetve Hu Csin-tao kínai államfő idei magyarországi látogatása óta a kétoldalú kapcsolatok igen jelentős fejlődésnek indultak, és ma már négymilliárd dollár közelében van a két ország közötti kereskedelmi forgalom összértéke.
Tizenhárommilliós kormányzati segély Észak-Oszétiába
A külügyi szóvivő bejelentette azt is: tizenhárommillió forintra nőtt az észak-oszétiai túszdráma sebesültjeinek kezeléséhez és gyógyításához felajánlott magyar kormányzati segély összege. A kormány korábbi ötmillió forint értékű gyógyszersegély felajánlásához az egészségügyi és az oktatási tárca is csatlakozott gyorssegély felajánlásával" - közölte Polgár Viktor.
A segély eljuttatásában, a gyógyszerek és gyógyászati eszközök beszerzésében a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat nyújt segítséget. A kormány múlt heti felajánlását tartalmazó levelet, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt írt Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, Oroszország budapesti nagykövetén, Valerij Muszatovon keresztül juttatták el Moszkvának.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?