Idén is átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat
Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat szerdán Budapesten; a címet 11 település és 12 vállalat, illetve közintézmény kapta meg.
A díjátadón Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a közlekedés az emberek együttműködése. Az emberekről szól, akik dolgozni mennek és gyerekeiket viszik iskolába, óvodába, vagy éppen a szabadidejükben kikapcsolódnak. Ezt kell szem előtt tartani, amikor a közlekedést meghatározó szabályokat alakítják ki - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Bói Loránd kiemelte, az ÉKM a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel az elmúlt egy évben elkészítette az új KRESZ tervezetét, nagyon széles együttműködésben a szakmai érdekképviseleti és civil szervezetekkel.
A helyettes államtitkár elmondása szerint az új KRESZ szerkezetében, nyelvezetében, fogalmaiban is változásokat fog hozni, kiküszöböli a régi jogszabály hibáit, valamint egyszerűbbé, érthetőbbé teszi a közlekedési szabályokat.
Ismertette, hogy az új KRESZ elfogadása után alapelvvé válik a gyengébb közlekedő védelme az erősebbel szemben. Szándékaik szerint a gyalogosokat és kerékpárosokat a jövőben kiemelten védik. Példaként említette, hogy kerékpáros utca, illetve gyalogos és a kerékpáros övezet bevezetését is tervezik. Az intézkedések célja, hogy az új KRESZ-ben javuljon a gyalogos és a kerékpáros közlekedők biztonsága.
Bói Loránd egyúttal kijelentette, "a szabályok önmagukban erőtlenek, ha nincsenek olyan települések, munkahelyek, amelyek ösztönzik, népszerűsítik, például a kerékpáros közlekedést".
A pályázat lebonyolításáért felelős KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tájékoztatása szerint a közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította útjára a kerékpárosbarát település és kerékpárosbarát munkahely pályázatát, amelyet 2024-ben 16. alkalommal hirdetett meg települési önkormányzatok, kis-, közép- és multinacionális vállalatok, valamint közintézmények számára.
A pályázattal elnyerhető címmel az ÉKM egyebek mellett a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismeri el.
Közölték, hogy a 2024-es pályázatra 59 nevezés érkezett, ebből 26 település és 33 munkahely pályázott a "Kerékpárosbarát" díjra.
Kerékpárosbarát település címet kapott: Ajka, Budakalász, Kazincbarcika, Kiskunhalas, Lenti, Sándorfalva, Szarvas, Debrecen, valamint a főváros III., X., és XIII. kerülete.
Kerékpárosbarát munkahely címet kapott
- az EDC Debrecen Nonprofit Kft.,
- a Koliken Kft.,
- a Poppe + Potthoff Hungária Kft.,
- a közintézmények közül pedig a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.,
- Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala,
- az Egyesített Óvoda Pestszentimrei Zöld Liget Tagóvodája,
- az Eötvös József Főiskola,
- a Kőbányai Polgármesteri Hivatal,
- valamint a Pécsi Tudományegyetem,
- a Soproni Egyetem, a Szarvasi Arborétum
- és a Tourinform Vásárosnamény.
A rendezvényen elhangzott, hogy a címnyertesek egy éven keresztül használhatják a Kerékpárosbarát címet, illetve logót és táblát kommunikációs anyagaikban. A pályázatot az idén is kiírják majd.
borítókép: A díjazottak Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára és Berta Tamás, a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese (középen, j-b) társaságában a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely díjak átadása alkalmából az intézetben tartott ünnepségen 2025. március 19-én. MTI/Hegedüs Róbert
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?