kapubanner for mobile

Átadták a szeptemberi "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismeréseket

Innováció, fejlesztés és hozzáadott érték nélkül a magyar gazdaság nehezen tudna előre jutni, ezért szükség van arra, hogy az innovatív gondolat vállalkozás formáját öltve a magyar gazdaság szerves részévé váljon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a "Díj a sikeres vállalkozásokért" szeptemberi elismeréseinek átadásán.

A díjat Varga Mihály kezdeményezésére 2013 augusztusától kezdődően minden hónapban három - a hónap beruházója, a hónap kis- és középvállalkozása, a hónap induló vállalkozása - kategóriában azzal a céllal adják át, hogy elismertté tegyék, ösztönözzék azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, és példaként szolgálnak a sikeres vállalkozások megvalósításához.

A zsűri döntése alapján szeptemberben a hónap beruházója elismerést a ZF Lenksysteme Hungária Kft., a hónap kis- és középvállalkozása díjat az Evopro Informatikai és Automatizálás Kft., a hónap induló vállalkozása címet az ImmunoGenes Kft. kapta.

A gazdasági miniszter elmondta, hogy a tárcánál Budapest HUB néven szakmai munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata lesz áttekinteni, hogyan lehet államigazgatási szinten segíteni többi között az induló innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett start-up cégeket. Végig kell gondolni, hogy az innováció területén az innovációs alap, az innovációs hivatal, a pályázati rendszer révén hogyan lehet a start-up cégeket támogatni - mondta.

Matthias Augenstein, a 10 éve Magyarországon lévő ZF Lenksysteme Hungária Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egri telephelyüktől nem messze, Makláron 2014 tavaszáig jelentős beruházást hajtanak végre, a meglévő létszám megtartása mellett a foglalkoztatottak számát 150-nel növelik.

Bodnár Balázs, az Evopro Informatikai és Automatizálási Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a magyar tulajdonú társaság bebizonyította, hogy magyar mérnöki tudásra építve lehet sikeres exporttevékenységet végezni.

Kacskovics Imre, az immunológiai és géntechnológiai kutatásban tevékenykedő ImmunoGenes Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy nemzetközi szinten is elismert, tapasztalt szakemberekkel dolgoznak, és a mostani elismerés biztatást jelent munkájuk folytatásához.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek