Átjárhatóvá válnak a rendvédelmi pályák: rendőrből tűzoltó válhat
Az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés indult hétfőn Miskolcon, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában - közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató.
-–Bakondi György elmondta, hogy a közszolgálati életpályák összehangolásáról kormányhatározat rendelkezik, az úgynevezett moduláris képzés bevezetéséről miniszteri szintű döntés született. A képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak -– emelte ki. A tűzoltói, rendőri hivatást választók Miskolcon, Körmenden és Szegeden, később Budapesten, az adyligeti bázison három hónapos egységes kiképzésen vesznek részt, majd két hónapos szakmai alapképzés következik -– közölte az altábornagy.
Az alapkiképzés egységes lesz a rendvédelmi pályákra készülőknek, a fiatalok megtanulják azokat az ismereteket, amelyek nélkül hivatásos rendvédelmi szolgálatot senki nem tud ellátni -– tette hozzá a tábornok.
Hatala József országos rendőrfőkapitány azt emelte ki, hogy az új, közös képzés eredményeként a rendvédelmi pályák átjárhatóvá válnak, tűzoltóból akár rendőr, rendőrből akár tűzoltó is válhat. 2013-tól a büntetés-végrehajtás is csatlakozik ehhez a képzési rendszerhez -– fűzte hozzá.
A katasztrófavédelmi főigazgató mindehhez hozzátéve azt mondta: eddig a hivatásos tűzoltósághoz helyi képzéssel lehetett bekerülni, amelyet speciális képzés követett. "Ahány tűzoltóság, annyi eljárás", ez most megváltozott -– fogalmazott Bakondi György, hangsúlyozva, az egységes rendvédelmi képzés célja az is, hogy erre az alapra építkezhessen a rendvédelem.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?