Átlagosan bruttó 141 100 forintot keresünk
Az év első nyolc hónapjában a nettó átlagereset 7 százalékkal nőtt. Az infláció 7,1 százalékos növekedése mellett ez azt jelenti, hogy a reálkereset 0,1 százalékkal mérséklődött.
A Központi Statisztikai Hivatal honlapján olvasható gyorsjelentés szerint az év első nyolc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 8,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a fogyasztóiár-index 7,1 százalékos növekedése mellett.
Az első hét havi adatok még a reálbér növekedéséről számoltak be: a bruttó átlagkereset az első hét hónapban 8,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,3 százalékkal, a reálkereset (7,1 százalékos infláció mellett) 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete már a 2004 januáraugusztusi időszakban 141 400 forint volt, a versenyszférában dolgozók átlagosan 134 500 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 158 200 forintot kerestek.
A bruttó nominális keresetek a nemzetgazdaságban 8,0 százalékkal, ezen belül a versenyszférában 9,7 százalékkal, a költségvetési területen 5,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.
A legmagasabb átlagkeresetű gazdasági ág, ágazat továbbra is a pénzügyi tevékenység volt (309 200 forint). Ezt követte a vegyipar (188 600 forint), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (183 900 forint) és a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (177 200 forint).
A legalacsonyabb átlagkeresetűek a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban foglalkoztatottak voltak.
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 500 forintnak felelt meg januáraugusztusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 800 forint, a szellemi foglalkozásúaké 118 200 forint), ez 7,0 százalékos növekedés a tavaly januáraugusztushoz képest.
A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 148 500 forint (januáraugusztusi középárfolyamon számítva 583 euró) volt, 8,9 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. januáraugusztusban munkavállalónként átlagosan 4,8 százaléknak felelt meg.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 789 ezer volt a 2004 januáraugusztusi időszakban, ez 0,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,5 százalékkal nőtt, a költségvetésé 1,0 százalékkal csökkent.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?