kapubanner for mobile

Átlátható menedzseri fizetéseket sürget a német parlament

A németországi állami vállalatok és bankok menedzsereinek fizetését átláthatóvá kívánja tenni a berlini koalíció két pártja. Ilyen értelmű javaslatot terjesztett a Bundestag költségvetési bizottsága elé a két párt, az SPD és a CDU/CSU.

A javaslat célja, hogy nagyobb átláthatóság uralkodjék a nagy cégek, köztük az állami kézben lévő KfW bank, a német vasút, a repülőterek, illetve a vagyonkezelő utódszervezetei élén álló ügyvezetők és igazgatótanácsi tagok fizetését illetően.

A kezdeményezés hátterében a KfW banknál történt szerencsétlen átutalás áll, amelynek során a pénzintézet a múlt hét elején több mint 500 millió eurót utalt át a csőd szélén tántorgó Lehman Brothers amerikai banknak.

A KfW igazgatótanácsának új elnöke, Ulrich Schröder évente több mint 800 ezer eurót keres.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek