Átvette a stafétabotot az EBRD első női elnöke
Munkába állt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) új francia elnöke, Odile Renaud-Basso - közölte a londoni pénzintézet.
A francia pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai ügyekben illetékes egykori vezérigazgatója a közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott bank hetedik - egyben negyedik francia és első női - elnöke.
Odile Renaud-Basso korábban betöltötte az Európai Unió gazdasági és pénzügyi bizottságának alelnöki tisztségét, a Világbank kormányzótanácsának Franciaországot képviselő tagja volt, és a kormányhitelezők alkotta globális informális csoport, a Párizsi Klub elnökeként is tevékenykedett.
Az EBRD októberi éves közgyűlésén megválasztott új elnök Sir Suma Chakrabartit követi a londoni bank élén. Chakrabarti - aki az EBRD első brit elnöke volt - július elején második négyéves mandátumának lejártával távozott tisztségéből. A bank csaknem három évtizedes történetében először fordult elő, hogy az elnök megválasztott utód nélkül távozott.
Az új elnököt eredetileg a májusra tervezett éves londoni közgyűlésen választották volna meg, de ezt a koronavírus-járvány miatt októberre halasztották, és akkor is online fórum formájában tartották meg.
Odile Renaud-Basso mellett két másik jelölt, Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter és Pier Carlo Padoan volt olasz gazdasági és pénzügyminiszter, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Olaszországért felelős egykori igazgatósági tagja, a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejélesztési Szervezet (OECD) korábbi főtitkár-helyettese is versengett az EBRD-elnöki tisztségért.
Padoan azonban egy héttel az októberi EBRD-közgyűlése előtt visszalépett, így a bank új elnökét a 71 részvényes ország és szervezet Tadeusz Koscinski és Odile Renaud-Basso közül választotta meg többségi szavazással.
Az EBRD tavaly 10,1 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában működési térségének, ez éves rekord volt a bank csaknem 30 éves történetében. A bank az idei év első felében több mint 5 milliárd euró finanszírozást folyósított - ez is időarányos rekord.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?