kapubanner for mobile

Autista munkavállalók nyílt munkaerő-piaci sikere

A fogyatékosügyi szervezetek már évek óta képviselik azt az álláspontot, amely szerint az autista személyek nagyobb része munkavállalóként komoly hozzáadott értéket biztosíthat a legtöbb vállalat, szervezet számára. Ennek ellenére csak elvétve találkozhat az ember autista munkavállalóval a hazai cégeknél, foglalkoztatóknál.

images

Egy most záruló program eredményei ékesen mutatják: az autista személyek ugyanolyan produktív, hasznos munkát végeznek, mint nem fogyatékos társaik - húzta alá Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány keddi, budapesti konferenciáján, amely az autisták munkaerő-piaci helyzetével foglalkozott.

Az esemény megrendezésének apropóját az adta, hogy végéhez közeledik az Autizmus-specifikus Támogatott Foglalkoztatás szolgáltatás elnevezésű program (ATF), amelynek keretében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) és partnerei hasznos eszközt kívántak biztosítani az autista emberek számára a sikeres munkavállaláshoz.

Az FSZK és szakmai partnerei, az Autizmus Alapítvány, a Fogd a Kezem Alapítvány, a Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a Salva Vita Alapítvány alternatív munkaerő-piaci modellprogramot dolgozott ki autista személyek részére, illetőleg feltérképezte az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetek célcsoport-bővítésének lehetőségeit. A program második felében a módszertan gyakorlati kipróbálása és tesztelése zajlott, melynek eredménye: az autista munkavállalók megfelelő támogatással meg tudnak felelni a szakmai és munkáltatói követelményeknek.

A programban munkaadóként többek között multinacionális vállatok, egy mezőgazdasági kisvállalkozás, valamint egy bölcsőde vett részt. Az ő visszajelzéseik alapján előre nem várt információkat is felszínre hozott a fejlesztés: maguk a cégek is profitáltak az autista személyek foglalkoztatásából, hiszen az új kolléga kedvéért szabályozták a munkahelyi folyamatokat, egyszerűsödött és hatékonyabbá vált a szervezeten belüli kommunikáció, ami minden munkavállaló számára előremutató változásként jelentkezett.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy autista személy foglalkoztatásához a megfelelő szakértelem szükséges. Ezt a szakértelmet igyekszünk biztosítani szakmai innovációink segítségével - mondta el Fehér Ildikó, az FSZK programiroda vezetője.

Az Autizmus-specifikus Támogatott Foglalkoztatás szolgáltatás hiánypótló hazánkban, mivel az első olyan módszer, amely kifejezetten az autizmussal élő emberek speciális igényeihez igazodva próbálja segíteni nyílt munkaerő-piaci integrációjukat. A jövő tekintetében tehát fontos feladatunk folytatni a megkezdett munkát, s a társadalom érzékenyítésének keretében információval ellátni a munkaadókat az autizmus tekintetében - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek