kapubanner for mobile

Autóalkatrész-gyár épül Nyíregyházán

Autóalkatrész-gyárat épít a belga Thyco a nyíregyházi ipari parkban. A vállalat a beruházás első ütemében 500 ezer eurót költ, amely után a tervek szerint az év végén már be is indíthatják a termelést.

A gyártást folyamatos bővítéssel, új termékek bevezetésével három-négy év alatt futtatják fel, s Nyíregyházára telepítik a cég belgiumi minőségirányítási központját is - mondta Christian H. I. Holtappels, a társaság ügyvezető igazgatója. Az üzemben 50-100 dolgozót foglalkoztatnak majd.

A szerződést - a Thyco 6 ezer négyzetméteres telket vásárolt a helyi önkormányzat tulajdonában lévő ipari területből, 4 ezer négyzetméterre pedig elővásárlási jogot kapott - Giba Tamás, a város alpolgármestere írta alá Christian H. I. Holtappels-szel. A Thyco három éve alakított ki beszállítói kapcsolatot hat Nyíregyháza környéki céggel, amelyeknél közel 50 dolgozó készít folyamatosan fém autóalkatrészeket a társaság megrendelésére.

A Nyíregyházi Ipari Parkban már 13 vállalkozás működik, amelyek 80 milliárd forintot fektettek be itt és több, mint 4 ezer embert foglalkoztatnak. Az 1999-ben kialakított terület iránt továbbra is nagy a befektetői érdeklődés, így az önkormányzat száz hektárral bővíti a parkot, ahol a termelői infrastruktúrát előre kiépítteti.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek