"Az adóváltoztatások 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit"
A tervezett adóváltozások Matolcsy György szerint 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit; kis intézkedések ugyan, de "könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét".
A miniszter szerint azzal, hogy véglegessé, teljessé teszik az egykulcsos arányos 16 százalékos adórendszerre történő átállást, ami szintén benne van a programban, 100 milliárd forinttal több pénzt hagynak a családoknál, ami szintén segíteni fogja a vállalkozókat, mert több lesz a vásárló - fejtette ki.
A fedezeteket firtató kérdésre azt válaszolta, hogy minden, ami a bürokráciát csökkenti, a vállalkozókról terhet vesz le, ingyen van az állam szempontjából. A családoknál maradó 100 milliárd forintot betervezték a 2013-as költségvetésbe - mondta.
Arra a kérdésre, hogy milyen költségvetési kiigazításra lesz szükség a kormány és a nemzetközi szervezetek költségvetési hiányra vonatkozó számításaiban lévő 300-350 milliárd forintos eltérés miatt, amelyről Varga Mihály beszélt hétfőn, kijelentette: két szempontból is van eltérés. Az egyik különbség az, hogy a kormány a jövő évi költségvetést 3 százalék alatti hiánnyal, nagyon szilárdnak látja, míg a másik fél még nem látja ezt ilyen pozitívan. A miniszter szerint eltérőek az álláspontok arról is, hogy ki milyen intézkedéseket tartana szükségesnek. Hozzátette: a főtárgyaló a napokban még nyilatkozni fog erről.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 2 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja
- A megszűnt egyéni vállalkozások száma 2014 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- Sokkoló döntés év végén: 140 embernek mond fel a Gattyán-birodalom 4 hónapja
- Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV 4 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz 5 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 5 hónapja
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 7 hónapja
- Kötelező karácsonyi bónuszt vezetne be a kormány 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?