Az Albacomp vezérigazgatójaként folytatja az T-Online vezérigazgató-helyettese
2006. május 1-től Pukler Gábor személyében új vezérigazgatót nevez ki az Albacomp Zrt. A szakember a poszton Laufer Tamást váltja, aki 2003 februárja óta volt a társaság vezérigazgatója.
Pukler Gábor (32), műszaki informatikus szakemberként több mint tíz éve tevékenykedik kereskedelmi területen. Szakmai karrierjét Siófokon kezdte, majd a székesfehérvári Alba Internet Kft. ügyvezető igazgatójaként folytatta, ahol 1997-2003 között sikeresen foglalkozott kiemelt távközlési- és internet-szolgáltatások értékesítésével, távközlési hálózatok tervezésével, kivitelezésével, valamint azok műszaki felügyeletével.
2003 júniusában csatlakozott a T-Online-hoz a direkt értékesítési osztály vezetőjeként, ahol később igazgatóhelyettesi, majd 2005 májusa óta az értékesítési vezérigazgató-helyettesi posztot töltötte be.
A szakember most visszatérve a "gyökerekhez" a több mint 20 éve sikeresen működő Albacomp Rt. vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.
Az elmúlt időszak eredményeinek áttekintése után az Albacomp tulajdonosi köre meghatározta az elkövetkező időszakra vonatkozó stratégiai célokat és elvárásait, és ezzel egy időben felhatalmazta az igazgatóságot a végrehajtáshoz szükséges lépések megtételére. Az új stratégiai irányok sikerének érdekében az elkövetkező időszakban Albacomp Zrt részben megújítja a cég menedzsmentjét is. Dosztál György, az Albacomp Zrt igazgató tanácsának elnöke elmondta, hogy terveik szerint a megújult menedzsment összetételét és az új stratégia részleteit a vezérigazgató belépése után, egy sajtótájékoztató keretében hozzák majd nyilvánosságra.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?