kapubanner for mobile

Az állami rendszerben is dolgozniuk kell a magánegészségügyben részt vevő orvosoknak

Az új tervezet szerint a magánellátásban dolgozó orvosok is kénytelenek lesznek ügyeletet vállalni az állami rendszerben.

Az állami rendszerben is dolgozniuk kell a magánegészségügyben részt vevő orvosoknak-

A kormány azt akarja bevezetni, hogy a tisztán magánellátásban dolgozók is - mintegy adó, vagy tizedként - havi 20 órát dolgozzanak az állami ellátásban, az Egészségügyi Jogállási törvény alapján, annak hatálya alatt - írja Facebook-oldalán Kunetz Zsombor orvos, akinek bejegyzését a Telex szemlézte.  Mint a portál írja, a kormány honlapján megjelent tervezet egyik módosítása változtatna az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendeleten.

A portál megtudta, hogy a szakorvosoknak eddig is folyamatos továbbképzésen kellett részt venniük, hogy tudásokat naprakészen tartsák és ismerjék az új eljárásokat. Eddig ezt úgy tudták teljesíteni, hogy 5-5 éves továbbképzési ciklusokban 250 pontot gyűjtöttek össze elméleti és gyakorlati képzéseken. A gyakorlati továbbképzéseken 250 pontból 100 pontot lehetett elérni. A szakorvosok saját munkahelyükön, a magánellátásban is teljesíthették, ha azon a szakterületen dolgoztak.  Egy évnyi munka 20 pontot ért, így 5 év alatt lehetett megszerezni 100 pontot, míg a gyakorlati képzés teljesítéséhez elég volt 60 pont elérése, tehát 3 évnyi munka is.

A rendelet módosítása a magánpraxisban dolgozók számára is előír havi 20 óra szakmai gyakorlatot az állami egészségügyben. Amennyiben ügyeletben végzik ezt, elég a havi 10 óra is. Ez egy év alatt összesen másfél hónapnyi munkaidőt jelent egy állami egészségügyi szolgáltatónál. A Telex szerint ezt valószínűleg nem egyben kell ledolgoznia az orvosoknak, a szükséges pontszám elérése érdekében ők oszthatják be, hogy mikor tudnak vállalni rendelést vagy ügyeletet. Az orvosok többsége várhatóan inkább ügyeletet vállal majd, hogy hamarabb teljesítse a kvótát. 

Tisztázásra szorul, hogy miként kompenzálható, hogy a szakorvosok esetleg kiesnek a magánszolgáltatótól, vagy hogy egy magánszolgáltatóval szerződésben álló orvos hogyan kerül az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá.

A társadalmi egyeztetésre küldött jogszabályszöveg szerint az új szabályokat elfogadásuk esetén a 2023. január 1-jén folyamatban lévő továbbképzési időszakokra kell alkalmazni.

 

Telex

fotó: unsplash

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk