Az amerikaiaknál is bizakodóbbak az európai cégvezetők
Az európai vállalatvezetők öt éve most először optimistábbak amerikai társaiknál a gazdasági kilátásokat illetően - áll a Grant Thornton International nemzetközi tanácsadó felmérésében. Ázsiában is uralkodik a derűlátás: ez leginkább az indiaiakra jellemző, míg Európában az írek látják a legszebbnek a jövőt.
A Grant Thornton International nemzetközi tanácsadó cég öt éve, vállalatvezetők körében végzett felmérései során most először tapasztalta azt, hogy az európaiak bizakodóbbak gazdasági kilátásaikat illetően, mint amerikai társaik.
Nem csak Európában, Ázsiában is uralkodik a derűlátás a tanácsadó cég kutatása szerint, ami alátámasztja Jean-Claude Trichet EKB-elnök minapi nyilatkozatát, miszerint remélhető, hogy Európa és Ázsia ellensúlyozza majd az amerikai gazdaság lassulását.
A felmérés során a társaság több mint hétezer vállalatvezetőt kérdezett meg 32 országban tavaly október-novemberben. A Grant Thornton 45 pontos bizalmi mutatót számolt az egy évvel korábbi 39 pont után - írja a Bloomberg amerikai hírportál. A nagyon pozitív nyilatkozat 100 pont, a nagyon negatív mínusz száz pont - ennek alapon számolták az indexértéket.
Annak az oka, hogy 32 ország közül 29-ben optimisták a vezetők az idei gazdasági kilátásokat illetően, elsősorban az elmúlt egy év alatt 14 százalékkal csökkent olajár. Kiemelkedően derűlátók az úgynevezett feltörekvő gazdaságok üzletemberei. A legderűlátóbbnak az indiai vállalatvezetők mutatkoztak, megelőzve a fülöp-szigetekieket, a kínaiakat és a szingapúriakat. Európában az írek látják a legszebbnek a gazdasági jövőt.
A pesszimisták sorát ez alkalommal is a japánok vezették, őket követik a tajvaniak és a törökök, majd az amerikaiak következnek.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?