kapubanner for mobile

Az APEH-tól igazolt át a Deloitte új ÁFA-szakértője .

Dr. Csátaljay Zsuzsanna ÁFA-szakértő a Deloitte adószakértői csapatának tagjaként folytatja pályafutását.

Az ÁFA területén elismert szaktekintély korábban 16 éven keresztül az APEH munkatársa volt; 2004 és 2007 között az adójogi főosztály ÁFA-osztályát vezette.

Csátaljay az Államigazgatási Főiskolán szerezte első diplomáját, melyet később a PSZF adó és pénzügyi ellenőrzési szak, végül pedig az ELTE Állam és Jogtudományi egyetemén szerzett jogi doktorátus követett.

"A Deloitte adóosztályának szakértői az elmélyült szakmai tudás mellett egyedi, üzleti és adózási szempontokat egyaránt érvényesítő megoldásokat keresnek ügyfeleik számára. Meggyőződésem, hogy Csátaljay Zsuzsanna óriási szakmai tapasztalata, illetve az a tény, hogy a szakember lényegében az összes fontos

hirdetés
ÁFA-jogszabály megalkotásában és alkalmazási gyakorlatának kialakításában aktívan részt vett, tovább erősíti majd a Deloitte sokoldalú szakmai csapatát" - kommentálta Csátaljay csatlakozását Dr. Oszkó Péter, a Deloitte adóosztályának vezető partnere, aki 2007. június 1-től a Deloitte elnök-vezérigazgatói tisztségét is betölti.


"Zsuzsának fontos szerepet szánunk az üzletfejlesztés területén, szakmai tapasztalatait pedig terveink szerint tanfolyamokon és előadásokon osztja meg majd ügyfeleinkkel" - tette hozzá Oszkó.

A szakember szabadidejében szívesen kirándul és utazik, mindemellett a szépirodalom elkötelezett rajongója.

További karrier híreinket Egyről kettőre rovatunkban olvashatják
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek