kapubanner for mobile

Az EDS 20 ezer emberétől válna meg

A világ egyik vezető számítástechnikai szolgáltató cége, az amerikai ElectronicData Systems (EDS) vezérigazgatója közölte, hogy 15-20 ezer állásukat kellene megszüntetniük az elkövetkezendő két évben, hogy a kívánatos 20 százalékos, azaz 3 milliárd dolláros költségmérséklést elérhessék.

Az EDS 20 ezer emberétől válna meg 2004. szeptember 10. FigyelőNet, MTI-Eco A világ egyik vezető számítástechnikai szolgáltató cége, az amerikai ElectronicData Systems (EDS) vezérigazgatója közölte, hogy 15-20 ezer állásukat kellene megszüntetniük az elkövetkezendő két évben, hogy a kívánatos 20 százalékos, azaz 3 milliárd dolláros költségmérséklést elérhessék. hirdetés Eszerint az EDS-től minden hetedik embernek kell majd távoznia, ugyanis ez idő szerint a vállalat a világ hatvan országában összesen több mint 130 ezer embert foglalkoztat.Tavaly már bejelentettek egy 5 ezer fős leépítést, majd a múlt évet a vállalat 1,7 milliárd dolláros veszteséggel zárta. Az idei pénzügyi évre bevételüket 20-21 milliárd dollár közé várják.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek