kapubanner for mobile

Az EKF-hez csatlakozik a sárospataki tanítóképző

Az Eszterházy Károly Főiskolához (EKF) csatlakozik a sárospataki tanítóképző - erről az egri intézmény szenátusa egyhangú döntést hozott. Szeptember 1-jétől már a EKF keretein belül kezdődhet meg Sárospatakon a képzés, a gazdasági összeolvadás pedig 2014. január 1-jén jöhet létre - írja az Edupress.

Hauser Zoltán, az EKF rektora azt közölte: a határozatot megküldték Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, azzal a kéréssel, hogy járuljon hozzá a két intézmény egyesüléséhez.

A két főiskola korábbi szakmai együttműködését a 2000-ben végrehajtott felsőoktatási integráció törte ketté; ekkor csatlakozott ugyanis a sárospataki Comenius a Miskolci Egyetemhez. Az elmúlt két-három évben újra felerősödött a párbeszéd, ennek nyomán az EKF az oktatásért felelős tárcához benyújtott középtávú fejlesztési tervében is rögzítette a Comeniusszal történő egyesülés szándékát.

A két iskola erőforrásaikat kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátja. Vagyis Egerben újraindul a tanítóképzés, Sárospatakon pedig olyan kurzusokkal bővül a képzési kínálat, amelynek elvégzése nyomán 5-6. évfolyamon is oktathatnak a tanítók.

Ezenkívül tervezik Sárospatakon a meglévő tanító- és óvónőképzés mellett szociálpedagógia, csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok indítását, a mesterképzés bevezetését a kulturális örökségvédelmi és a könyvtáros szakterületeken, továbbá felsőfokú szakképzések és turisztikai képzések elindítását - mondta Hauser Zoltán.

Edupress / MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek