kapubanner for mobile

Az Electrolux ma nyitotta meg új mosogatógépgyárát

Az Electrolux, a világ legnagyobb konyhai, fürdőszobai, tisztító eszközöket gyártó vállalata új mosogatógép gyárat avatott ma a lengyelországi Zarówban. Az új gyárban a tervek szerint idén 160. 000 terméket gyártanak majd, és 145 főt foglalkoztatnak.

Hans Straberg, az Electrolux Csoport elnök-vezérigazgatója ma hivatalosan megnyitotta az új gyárat. Az ünnepélyen - többek között - részt vett Michael Drozdek a lengyelországi Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára is.

Az Alsó-Szilézia Wrocław régiójában található Zarów gyár a vállalat második beruházása Lengyelországban. Az Electrolux 1996 óta gyárt felültöltős mosógépeket, 2002 óta pedig szárítógépeket a lengyelországi Siewerz-ben.

Három év elteltével, amikor a zarowi gyár teljes kapacitással működik majd, összesen 350 embert foglalkoztat és évente 400.000 mosogatógép gyártására lesz képes. Előreláthatólag az alapanyagok és komponensek negyven százalékát lengyel beszállítók biztosítják majd.

A mosogatógépgyárban előállított készülékeket Franciaországba, Spanyolországba, Törökországba, Olaszországba és Nagy-Britanniába exportálják. Ugyanakkor a termékek jelentős részét a lengyel piacon szeretnék értékesíteni, ahol az Electrolux növekvő keresletre számít. Eddig ugyanis csupán a háztartások 5 százaléka rendelkezik mosogatógéppel Lengyelországban, míg Nyugat-Európában ez az arány 42 százalék.

Az új, modern gyár az EMS (Electrolux Manufacturing System) rendszernek megfelelően épült, ami a vállalat globális gyártási rendszerét jelenti. Az EMS a legjobb gyakorlati normákat és ennek metodikáját állapítja meg a termelésben, valamint a szállítók, a logisztika és a minőséget nyújtó eszközök terén. A rendszert az Electrolux a legjobb gyakorlatok, és elvek alapján fejlesztette ki, melyet az autógyártás, a repülés és más iparágak legsikeresebb gyártói ösztönöztek.

A helyszínválasztást, miszerint Żarówban épüljön meg a gyár olyan tényezők, befolyásolták, mint a megfelelő infrastruktúra, a rendelkezésre álló út és vasút hálózat, valamint a Wałbrzyska Gazdasági Zóna és a żarówi hatóságok közreműködése.

Az Electrolux 2005. márciusában kezdte meg a 22.500 négyzetméter alapterületű gyár építését, miután 2004. októberében megvásárolta a 26 hektáros ingatlant.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek