Az első munkahely megtalálása a fiatalok boldogulásának garanciája
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a kormány március 1-jétől újrainduló "első munkahely garancia" programját, amely 5 milliárd forinttal segíti a pályakezdőket foglalkoztató cégeket.
Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Kovács Péter alelnök az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: a programra szakképzett és szakképzetlen, 25 év alatti fiatalok jelentkezhetnek a munkaügyi kirendeltségeken, ahol munkaadót is segítenek keresni számukra. A munkaadó legfeljebb hat hónapig kapja meg a pályakezdőnek fizetett munkabért és közterheit, viszont utána a foglalkoztatási idő felének megfelelő továbbfoglalkoztatást kell vállalnia. A továbbfoglalkoztatásra a munkahelyvédelmi akcióterv szerinti támogatás jár.
A fiatalok foglalkoztatását elősegítő programok a munkahelyvédelmi akcióterven kívül immáron csaknem 56 ezer fiatalt segíthetnek, míg a munkahelyvédelmi akciótervvel 200 ezer fiatalt érhet el a kormányzat 2013-ban. Ezzel a kormány nagy lépést tett a fiatalok jövőbeni boldogulásának elősegítése érdekében - állapították meg a kereszténydemokrata politikusok, hozzátéve: az IKSZ mindig kiáll az olyan kezdeményezések mellett, amelyek a fiatalok munkához jutásának esélyét növelik.
Kitértek arra is, hogy a szervezet a még tanuló, de már munkát vállalni akaró fiatalok jogainak védelmében jogsegélyszolgálatot működtet, együttműködést kötöttek a Munkástanácsok Országos Szövetségével, amely hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a fiatal alkalmazottak érdekében. Ezen kívül útjára indították a "Gyere Haza!" programot, amely a külföldről hazatérő, és Magyarországon munkát vállalni akaró fiatalokat segíti.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?