kapubanner for mobile

Az Erasmus+ befektetés a közös jövőbe

Ezt az emberi erőforrások minisztere mondta az Európai Unió most induló Erasmus+ programjáról. A program keretében idén a magyar források 11 százalékkal nőnek, és 31 millió euró használható fel oktatási, képzési, mobilitási célokra. A program az elkövetkező hét évben 4 millió résztvevő számára fog támogatást biztosítani.

Balog Zoltán elmondta, hogy az Erasmus+ polgárközpontú, a jövőre és az ifjúságra orientált program, amelyben - a más területeken jelentkező viták ellenére - egymást erősítik az uniós tagállamok. hogy hét korábbi programot egyesít az Erasmus+, és fontosnak tartotta, hogy a program Magyarországról indul útnak.

Kitért arra is, hogy a szakképzés minőségének fokozatos romlása Magyarország egyik legfontosabb problémája, ha e területre pluszforrásokat lehet átcsoportosítani, az nagyon fontos lépés. A most induló program segítheti a tudásáramlás és a tapasztalatszerzés erősítését - közölte.

Andrulla Vasziliu, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa arra számít, hogy az Erasmus+ a munka és az oktatás világát közelebb hozza egymáshoz. A program azt szimbolizálja, hogy Európa nyitott a világ felé - mondta, jelezve: a diákok harmadik világbeli országokban is tölthetnek el tanulmányi időt. Négymillió embernek lesz lehetősége a programba való bekapcsolódásra, az Erasmus+ költségvetése pedig 40 százalékkal emelkedik. A program a következő hét évben több mint 100 ezer magyar diáknak nyújt segítséget az oktatás, képzés és a mobilitás területén.

Az uniós biztos arról is beszélt, hogy hitelgaranciával szeretnék segíteni a mesterképzésben részt vevőket a most induló Erasmus+ program keretében. Ugyanis gyakran tapasztalják, hogy a hallgatóknak nincs lehetőségük külföldi mesterképzés elvégzésére. Ezen szeretnének segíteni a hitelgaranciával az Európai Beruházási Bank közreműködésével - ismertette. Tájékoztatása szerint a hallgatók egy-, illetve kétéves kurzusok elvégzéséhez kaphatnak majd segítséget.

Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója azt mondta: tavaly közel 2600 pályázat érkezett, ami jelentős növekedés 2007-hez képest. A programok hozzájárultak, ahhoz, hogy a hazai oktatás minősége magasabb legyen és módszertana megújuljon - mondta.

Az Erasmus+ a következő hét évben összesen 14,7 milliárd eurós költségvetésből gazdálkodhat, a program külföldi tanulási, képzési, tapasztalatszerzési és önkéntesi lehetőségekhez nyújtandó hozzájárulás formájában több mint 4 millió résztvevő számára fog támogatást biztosítani. Ezen belül 450 ezer gyakornoki helyet lehet betölteni. Külföldi oktatási, képzési vagy munkalehetőséget 650 ezer szakipari tanuló, illetve gyakornok kaphat. Külföldi tanítási, illetve oktatási lehetőséghez 800 ezer tanár, szakoktató, oktatási szakember, illetve fiatal munkavállaló juthat hozzá a támogatás révén. Ezen túlmenően 200 ezer mesterképzésben részt vevő hallgató részesülhet hitelgaranciában, hogy a teljes ciklust egy másik országban végezze el. Több mint 25 ezer felsőoktatási hallgató kaphat ösztöndíjat közös mesterképzésben való részvételhez, aminek keretében tanulmányaikat legalább két külföldi felsőoktatási intézményben végzik. Több mint 500 ezer fiatal vállalhat önkéntes munkát külföldön, vagy vehet részt ifjúsági csereprogramban.

Az Erasmus+ révén 125 ezer iskola, szakiskola és szakmai továbbképző, illetve felső- és felnőttoktatási intézmény, ifjúsági szervezet és vállalkozás nyerhet támogatást összesen 25 ezer "stratégiai partnerség" megalapításához. E partnerségek a tapasztalatcserét, valamint az oktatás és a munka világa közötti szorosabb kapcsolatot szolgálják. 3500 oktatási intézmény és vállalkozás juthat forrásokhoz több mint 300 "tudásfejlesztési szövetség" és "ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetség" kialakításához, a foglalkoztathatóság, az innováció és a vállalkozói szellem előmozdítása érdekében. Hatszáz, sporttal kapcsolatos nemzetközi partnerség - például európai nonprofit esemény - részesülhet támogatásban.

Magyarországról az egész életen át tartó tanulás uniós programja és a "Fiatalok lendületben" program keretében 2007 és 2013 között csaknem 65 ezer diák, fiatal, valamint tanár, oktató, illetve fiatalokkal foglalkozó szakember részesült támogatásban. Az Erasmus+ keretében a következő hét évben a becslések szerint közel 100 ezren kapnak majd támogatást. Magyarország az idén az Erasmus+ programból 31 millió eurót kap, a részére elkülönített összeg 2020-ig várhatóan minden évben nőni fog.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek