Az év első két hónapjában ingyen dolgoznak a nők
Csökkenő tendenciát mutat a nemek közötti bérszakadék, de ez közel sem a helyzet javulását jelenti, csupán a klasszikusan férfias ágazatok válságának következménye - vélekedett Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke a Napi Gazdaság cikke szerint.
A férfiak átlagos órabére az Európai Bizottság adatai szerint 16,2 százalékkal haladja meg a nőknek fizetett átlagos órabért, ami azt jelenti, hogy a nők Európában 59 napot dolgoznak ingyen évente - áll a Napi Gazdaság hétvégi cikkében. Az Európai Bizottság minden évben megemlékezik az "egyenlő díjazás európai napjáról", amikor a nők teoretikusan először keresnek pénzt a munkájukkal. 2011-ben március 5-én, 2012-ben már március 2-án, idén pedig február 28-án volt ez a nap, vagyis látványos a változás.
A magyar adat valamivel rosszabb az átlagosnál, 17,6 százalék a különbség.
A csökkenő tendenciában közrejátszik, hogy a válság miatt a férfi foglalkoztatottak által uralt ágazatokban (például építőipar, gépipari szektor) jelentősebb volt a bérek csökkenése, illetve hogy egyre több férfi dolgozik részmunkaidőben.
A bizottság elindította az "Egyenlőség kifizetődő" elnevezésű projektet, amely a vállalatok figyelmét a nemek közötti egyenlőség és az egyenlő fizetés gazdasági előnyeire szeretné felhívni. A kezdeményezés képzési lehetőségeket és tájékoztató rendezvényeket kínál.
A projekt célja emellett, hogy hozzájáruljon az Európa 2020 stratégia célkitűzéséhez, melynek értelmében a foglalkoztatási arányt 75 százalékra kell emelni - ehhez pedig elengedhetetlen a nők fokozottabb arányú munkaerő-piaci részvétele.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?