Az ezredforduló előtt tanultak olyan kevesen, mint idén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy év alatt több mint tízezerrel csökkent a hallgatói létszám, így már csak 295 ezren vesznek részt felsőoktatásban. Háromszázezernél kevesebb hallgatót utoljára az 1998/99-es tanévben mértek - írja a Világgazdaság.
A folyamat összhangban van a kormányzat azon törekvésével, hogy a középfokú, szakképesítéssel rendelkező dolgozók száma növekedjen inkább.
A KSH adatait idézi a lap. Ezek szerint a 2015/2016-os tanévben felsőoktatási intézményekben 210 ezren tanulnak nappali képzésben, 7 ezer fővel kevesebben, mint az előző évben. Közülük 195 ezer fő - a hallgatók 93 százaléka - alap-, mester- vagy osztatlan képzésben folytatja tanulmányait. A felsőoktatás részidős formáit több mint 85 ezren választják az idei tanévben, 4 ezer fővel kevesebben, mint tavaly. A lap által megkérdezett oktatáskutató további mérséklődésre számít, miután a teljes létszám csak késéssel követi az új belépők számának visszaesését, és a kormánynak feltett szándéka, hogy zsugorítsa a felsőoktatást.
Továbbá a középfokú iskolák nappali képzéseire járók száma is csökkent.
A folyamatokkal összhangban zuhannak az oktatásra fordított kiadások is.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?