kapubanner for mobile

Az inflációt meghaladó mértékű bérfejlesztést javasolt a Budapest Airport

A Budapest Airport (BA) menedzsmentje a 2006-ra tervezett inflációt jóval meghaladó bérfejlesztést terjesztett elő a BA szakszervezetinek a mai egyeztető tárgyaláson. A szakszervezetek ezt elutasították, és jövő évre a 2005-őshöz hasonló bérfejlesztést kértek a munkáltatótól.

A Repülőtéri Minibusz Gépkocsivezetők Szakszervezete és a Forgalmi Rampatisztek Szakszervezete által alakított sztrájkbizottság hétfőn jutatta el követeléseit a Budapest Airport vezetésének. A kedden kezdődött egyeztetések holnap folytatódnak.

2005-ben összesen 16,62 százalékos béremelést hajtott végre a Budapest Airport. Erről a BA vezetése és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek között 2005. szeptember 11-én aláírt megállapodás rendelkezett. A megállapodás nyomán október 1-jén lépett életbe a munkavállalói garanciákat tartalmazó új Kollektív szerződés is, mely határozatlan idejű, de három évig nem mondható fel.

Évi 417 ezer forintos ún. Cafeteria csomag jár minden BA munkavállalónak. Ez a béren kívüli természetbeni juttatás, tetszés szerint használható fel. A megállapodás szerint megalakult a munkavállalók szociális helyzetét monitorozó munkabizottság, mely azóta is folyamatosan dolgozik.

2002 óta a Budapest Airport Rt munkavállalói - halmozottan - 62,9 százalékos béremelésben részesültek. A BA munkavállalóinak átlagkeresete meghaladja a havi 242 ezer forintot.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek